← Vissza

news.bsdnet.hu

Szabó István visszatérése közeleg - egy újabb bajnokságban próbálhatja ki magát

Csak Foci 2026-05-14 10:34
A Csakfoci már március közepén beszámolt róla, hogy Szabó István pályafutásában új fejezet nyílhat. Ahogy akkor írtuk, a Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi vezetőedzője nyártól nem Magyarországon vállalhat munkát, hanem a román első osztályban szereplő FK Csíkszereda csapatánál kaphat szerepet, a szakmai munka legfőbb felelőseként. Úgy értesültünk, hogy az 59 éves szakember jövőjéről már elvi megállapodás is születhetett a felek között - a szerepvállalás pedig nyártól lehet majd aktuális. Megerősítve a Csakfoci információját, ugyanerről számolt most be Emanuel Rosu román újságíró, aki közzétette, hogy a Csíkszeredát eddig irányító Ilyés Róbert távozik a szezon végén, helyét pedig Szabó veheti át. A csapat a tavalyi feljutás után ebben a szezonban már biztosította bennmaradását a román élvonalban. Szabó István legutóbb Nyíregyházán dolgozott, korábban Kecskeméten ért el figyelemre méltó eredményeket, tavaly év végén pedig a szegedi kispad kapcsán merült fel a neve, nyártól azonban egy újabb ligában felelhet majd a szakmai munkáért. Pörögnek a hírek az átigazolási piacon, kövesd a csakfoci.hu folyamatosan frissülő átigazolási rovatát, ahol minden fontos információt azonnal megtalálsz! https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/celegyenesben-az-ujpest-az-nb-i-es-golzsak-ugyeben-itt-a-legfrissebb-fejlemeny
Eredeti cikk megtekintése →