Magyar Péter: Gyilkos hőhullám ejtette foglyul az országot
Telex
2026-06-30 08:07
frissítve
Cikkünk folyamatosan frissül!
Világi Máté
Magyar Péter az időjárással indította a keddi ülésnapot. Beszélt arról, hogy az egész országban nagy a kánikula, néhány helyen 40 fok is lehet. Több mint 100 településen vízkorlátozást kellett bevezetni, több helyen kritikus a helyzet, vízhiány alakult ki – például Szadán. A kritikusan érintett településekre igyekeznek lajtos kocsikkal enyhíteni a vízhiányon.
A hétvégén 55 százalékkal magasabb volt az átlagos vízigény, hiába kérték a szolgáltatók, valamint Magyar és kormányának több tagja is, hogy csökkentsék a fogyasztást.
„Csak a valóban szükséges esetekre koncentráljuk a vízfogyasztást”
– kéri a miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy ne ivóvízzel locsoljanak, mossanak autót, hogy jusson víz ivásra, rosszabb esetben tűzoltásra.
Weiler Vilmos
Kedden este megjelent a Magyar Közlönyben a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kiosztásáról szóló határozat. Eszerint ezeknek az alapítványoknak a alapítói jogait a jövőben a következő miniszterek gyakorolják:
Magyar korábban arra szólította fel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumait, hogy augusztus végéig semmilyen fontos pénzügyi döntést ne hozzanak, kötelezettségvállalást ne tegyenek.
Weiler Vilmos
Hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hajdú Jánost, a Terrorelhárítási Központ volt főigazgatóját az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. Hajdut hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének elkövetésével gyanúsítják, aminek az elkövetését ő nem ismerte el. A témáról itt írtunk hosszabban .
Weiler Vilmos
Nem volt unalmas a parlament hétfői ülése, amelyen Forsthoffer Ágnes házelnök egy ponton elvette a szót Magyar Pétertől. Erre azért került sor, mert Magyar egy interpellációra adott válaszában nem a feltett kérdésre, hanem egy korábbi témára reagált. Később Magyar azt mondta, hogy Forsthoffer ilyen indokkal nem vonhatta volna meg tőle a szót.
Az esetről videó készült:
Világi Máté
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, a polgármesterek és a vármegyei közgyűlések elnökének fizetéséről, valamint az ügynökaktákról is szavazhatnak ma a képviselők . A Tisza javaslatai részben sarkalatos törvényeket érintenek, amelyek megváltoztatásához kétharmados támogatás kell.
Mindezek mellett tárgyalnak még a Kármán András pénzügyminiszter által jegyzett adótörvény-módosításról, ami a kőolajtermék-előállítók különadójának meghosszabbításáról szól, valamint Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egészségbiztosítás-ellátási módosítási javaslatáról is.