Ma eléri a csúcspontját a perzselő hőség: errefelé lesz a legmelegebb Magyarországon
Portfolio
2026-06-30 08:03
Ahogy azt már az előrejelzésekből sejteni lehetett, a hét első két napján tetőzik az idei nyár első, egyben az elmúlt évek legerősebb hőhulláma Magyarországon. A tegnapi nap folyamán már egy tized Celsius-fokra megközelítette a hőmérséklet az abszolút melegrekordot - Aszódon délután 41,8 fokig kúszott a hőmérő higanyszála - a meteorológusok előrejelzései szerint pedig jó esély van rá, hogy ma 42 Celsius-fokot is meghaladhatja a csúcshőmérséklet.
A kora reggeli órákban már az ország java részén 30 fok feletti hőmérsékleti értékeket lehetett mérni. Ez pedig még jócskán fokozódik majd a nap folyamán.
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint kedden a perzselő napsütést csupán kevés gomolyfelhő zavarja majd. Záporok és zivatarok elsősorban a Dunától keletre eső tájakon alakulhatnak ki, de kisebb eséllyel
a Dunántúlon is előfordulhatnak helyi csapadékgócok.
A légmozgás jellemzően csak a zivatarok környezetében erősödik meg, ott viszont viharos széllökések is várhatók. A nappali csúcshőmérséklet 36 és 42 Celsius-fok között alakul, majd késő estére 24 és 32 fok közé mérséklődik a meleg.
Az éjszaka folyamán a csapadéktevékenység lassan lecseng, így az éjjel második felében már nem valószínű eső, ezzel párhuzamosan pedig a felhőzet is felszakadozik. A légmozgás gyenge marad, szélerősödés ismét csak a lecsengő zivatarok környezetében fordulhat elő. Szerda hajnalra 18 és 26 fok közé hűl le a levegő.
Szerdán a napsütés mellett már erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, így többfelé kialakulhat zápor és zivatar. A csapadék eloszlása meglehetősen egyenetlennek ígérkezik, így míg egyes helyeken kiadós mennyiségű eső hullhat, addig másutt teljesen száraz maradhat az idő. Az északi szél a Dunántúl nagy részén megerősödik, a zivatarokat pedig átmenetileg viharos széllökések is kísérhetik. Bár a hőség kismértékben mérséklődik, a legmagasabb nappali hőmérséklet ezen a napon is eléri a 32 és 39 fok közötti értékeket. A heti előrejelzések szerint a hőség valódi mérséklődésére csütörtökön van esély. Akkor egy hidegfront éri el hazánkat, amely a csapadék mellett jelentősebb lehűlést hoz majd magával.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio