← Vissza

news.bsdnet.hu

Életveszélyes lehet, ha ezek a tárgyak a kocsiban vannak kánikula idején

Divany 2026-06-30 08:05
Amint azt az Autószektor megírta, sokan készülnek a hőség idején az autóba készített vízzel. A PET-palackokban tárolt italok azonban egészségkárosítóak is lehetnek a nagy melegben. Bár még mindig sokan alábecsülik ennek a kockázatát, érdemes tudatosítani, mi az, amit semmiképpen nem szabad az ülésen vagy a csomagtartóban felejtenünk még rövid időre sem. A forró utastérben felmelegedő PET-palackokból ugyanis káros vegyi anyagok, BPA vagy mikroműanyagok oldódhatnak a vízbe. Sokkal gyorsabb, súlyos következménye lehet annak, ha már ittunk belőle korábban, és valamilyen baktérium elszaporodik benne, a meleg környezet ugyanis kiváló táptalaj a fertőzéseknek. A műanyag palackos víz azonban nemcsak egészségügyi kockázatot jelent, ha a kocsiban melegszik a napon, de könnyen tűzveszélyt okozhat, hiszen összegyűjti a beáramló napfényt és lencseként viselkedhet. Ugyanez igaz a szemüvegek és napszemüvegek esetén is, semmiképpen ne felejtsük szabadon a kocsiban a napon. Ha mindenképpen előre készülnénk pluszfolyadékkal az autóútra, tartsuk hűtőtáskában, bontatlan állapotban. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. Az orvosságok a hőség hatására elveszítik a hatékonyságukat és toxikus bomlástermékeket képezhetnek. A kozmetikumok −még a naptejekre is igaz ez − sem bírják az extrém hőséget . A rúzsok megolvadhatnak, a krémekben pedig könnyedén kórokozók szaporodhatnak el , még abban az esetben is, ha minden alkalommal ügyeltünk kezünk tisztaságára, amikor korábban használtuk őket. A naptej elveszti hatékonyságát, ha tartós forróságnak van kitéve. A legjobb, ha eleve hűtőtáskákkal, vagy hűtőszatyrokkal indulunk bevásárolni, főként, ha nagyobb mennyiségű húsárut veszünk. Időzítsük az élelmiszerbolt meglátogatását a legutolsó pillanatra, hogy véletlenül se kelljen hosszabb ideig azokat a kocsiban hagynunk. A felforrósodott utastér ideális táptalaj több olyan, komoly fertőzést okozó baktérium számára, mint például A romlott ételek elfogyasztása ételmérgezést okozhat. A baktériumok száma egy-egy élelmiszerben 20-45 °C között robbanásszerűen megszaporodhat, a kocsikban pedig már 10-20 percnyi parkolást követően is lehet akár ennél magasabb belső hőmérséklet is. A romlásnak eleinte ráadásul nincs látványos jele , a színe és a szaga sem árulkodik arról, hogy mi történik a belsejében. A már felmelegedett húsokat vagy tejtermékeket hűtőbe visszatenni és később elfogyasztani sem biztonságos, figyelmeztetnek. A kocsiban hagyott laptopok , tabletek, power bankok is reagálnak a melegre, felpúposodhatnak, de akkumulátoruk akár fel is robbanhat. Az öngyújtók szintén robbanásveszélyesen felmelegedhetnek egészen rövid idő alatt. Bár talán egyértelmű lehet sokaknak, hogy kisgyermeket és kisállatot sem hagyunk percekre sem a kocsiban , azt kevesebben tudják, mi a teendő, ha véletlenül ilyet vesznek észre. Elveszett harmónia Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →