← Vissza

news.bsdnet.hu

Ma dönt a Szuverenitásvédelmi Hivatalról az országgyűlés

Magyar Hírlap 2026-06-30 08:08
Gyilkos hőhullám ejtette foglyul Európát, így Magyarországot is – ezzel kezdte napirend előtti felszólalását Magyar Péter, aki szerint most különösen oda kell figyelni az ivóvízre. Mint mondta: a Duna-menti vízmű szolgáltatási területén 120 településén van érvényben valamilyen szintű korlátozás. Szadán teljesen megszűnt az ellátás. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem sikerült csökkenteni az ivóvíz-fogyasztást, sőt, az tovább nőtt az elmúlt napokban, ami túlterheli a rendszereket, ezért ismételten arra kért mindenkit: takarékoskodjon. – Azt is tudom, hogy az embereknek is vannak kérései: a gazdáknak például az, hogy a politika vegye komolyan az aszályt – mondta a kormányfő, aki szerint az Orbán-kormány nem hallgatta meg ezeket a hangokat, még az új klíma-törvényt sem alkotta meg, amire pedig az Alkotmánybíróság kötelezte, és elhanyagolta az infrastruktúrát. Azt mondta, a vízközmű rendbetételéhez 4000 milliárd forintra lenne szükség. Kiemelte: a talajból mintegy 7 balatonnyi víz hiányzik, de az előző kabinet nem vette komolyan a globális felmelegedés kérdését. A jövőről szólva leszögezte: a Tisza-kormány vízügyi gondolkodásának középpontjában a vízmegtartás lesz, modernizálják a tárolókat, támogatni fogják a víztakarékossági technológiák elterjedését, és támogatni fogják azokat, akik a szélsőséges időjárás miatt károkat szenvednek. – A következő napokban mutassuk meg, hogy mekkora ereje van az összefogásnak, hogy le tudunk mondani egy kis kényelemről azért, hogy másoknak is jusson elég víz – mondta Magyar Péter. Toroczkai László (Mi Hazánk) felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt ciklusban számos alkalommal figyelmeztettek az aszályra, a közművek elhanyagoltságára, de az Orbán-kormánynál süket fülekre találtak. Üdvözölte, hogy Magyar Péter foglalkozik ezzel a kérdéssel, de konkrétumokat szeretne hallani, és javasolta egy operatív testület felállítását, amelynek a tagjai szakértők lennének. A Mi Hazánk frakcióvezetője azt is felvetette, hogy a beruházások fedezetének előteremtése érdekében a kormány vessen ki extra adókat a globális nagyvállalatokra, például az akkumulátorgyárakra és a Shellre. Rétvári Bence (KDNP) mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vesz most a védekezésben, segítik az embereket. Ezek után arról beszélt, hogy az Orbán-kormány sem volt tétlen, például 18 milliárd forintot fordítottak a kórházak klimatizálására, megtisztították a csatornákat, hogy el lehessen tárolni a tavaszi olvadék és esővizet, megemelték a vízügyi dolgozók bérét, elindították a vidéki otthonfelújítási támogatást, amiből számtalan lakást szigeteltek. Hozzátette: sajnálja, hogy a Tisza-kormány ezt a programot a jelek szerint nem fogja folytatni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Tisza EP-képviselői tavaly megszavazták azt a vízstratégiát, ami megtiltja, hogy a gazdák ingyen locsolhassanak. Gulyás Gergely (Fidesz) is az előző kormány intézkedéseit sorolta, többek között kiemelte azt is, hogy létrehoztak egy közműfelújítási programot.
Eredeti cikk megtekintése →