← Vissza

news.bsdnet.hu

Kevesebb víz használatára kéri a magyarokat a miniszterelnök – élő közvetítés a parlamentből

Origo 2026-06-30 08:57
Ahogy mostanra már mindenki megszokhatta, az  Országgyűlés keddi rendkívüli ülése ismét Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött. A miniszterelnök beszédében az Európát sújtó hőhullám veszélyeire hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a legkritikusabb helyzet a vízellátás területén van. Majd beszámolt arról is, hogy több településen is vízkorlátozás van érvényben, illetve vízhiány alakult ki. Magyar Péter köszönetet mondott mindenkinek a hőség idején elvégzett munkáért, amivel sikerült megelőzni a még nagyobb ellátási zavarokat. A miniszterelnök tudatta, hogy a hétvégén 55 százalékkal magasabb volt a vízigény az átlagosnál, múlt pénteken már több helyen elsőfokú vízkorlátozást kellett elrendelni. Ennek ellenére a vízfogyasztás nem csökkent, hanem tovább nőtt. – figyelmeztetett a kormányfő. Majd azt kérte a magyaroktól, hogy csak a valóban fontos esetekre korlátozzák az ivóvíz fogyasztását, ne locsoljanak, halasszák el az autómosást, ne töltsenek medencéket. Ezután rátért beszédének jól ismert programpontjára, az Orbán- kormány támadására, ugyanis szerinte az előző kabinet nem alkotott valódi klímatörvényt. A miniszterelnök úgy vélte, hogy egy olyan tervet fogadtak el, amelyről még az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy nem ad érdemi választ a klímavédelmi kihívásokra. Kitért arra is, hogy elmaradt a vízvezetékek felújítása, valamint az aszályra sem készültek fel, évtizedeken keresztül hagyták kifolyni a vizet az országból, a talajból rengeteg víz hiányzik. Magyar Péter tudatta, hogy új alapokra akarják helyezni a vízpolitikát, átfogó programot indítanak a víziközmű-hálózat megújítására. Ígérete szerint a vízmegtartás lesz a vízgazdálkodás alapelve, rendbe teszik a tározókat és országos vízmegtartási programot indítanak. Valamint fejleszteni fogják az öntözési rendszereket és felkészítik a mezőgazdaságot az egyre súlyosabb aszályokra. Toroczkai László a miniszterelnök felszólalására reagálva elmondta, hogy szerinte több évtizedes lemaradásban van az ország a vízügyekben. A Mi Hazánk frakcióvezetője elmondta: Az ellenzéki politikus aki azt javasolta, hogy a kormány állítson fel egy operatív testületet olyan szakemberekkel, akik évtizedek óta foglalkoznak ezzel a problémával. Cikkünk frissül
Eredeti cikk megtekintése →