← Vissza

news.bsdnet.hu

Hivatalos: megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Index 2026-06-30 09:50
Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt képviselője az előterjesztés indoklásában úgy fogalmazott, „a jogállam helyreállításának érdekében alapvető fontossággal bír, hogy megszűnjenek az alkotmányos rezsimben mindazok az intézmények, amelyek semmilyen valódi feladattal nem bírnak a közjogi rendszerben, pusztán közpénznyelők, illetve a polgárok zaklatását, jogainak csorbítását szolgálják.” A Tisza politikusa úgy látja a Szuverenitásvédelmi Hivatal tisztán politikai célból létrejött szervezet, amelynek semmilyen más feladata nem volt, mint hogy megfélemlítse az állampolgárokat, a sajtó munkatársait, illetve egyes szervezeteket, köztük kiemelten a civil szervezeteket, illetve az ellenzéki pártokat. A koholt összeesküvés-elméleteket alátámasztó áltudományos tevékenység állami szervek keretében történő támogatásának, illetve ilyen szervek fenntartásának semmilyen észszerű indoka nincsen egy alkotmányos demokráciában, sőt, az veszélyezteti a jogállamot, illetve akadályozza a polgárok részvételét a közéletben. Az indoklásban az is olvasható, hogy „a Szuverenitásvédelmi Hivatal semmilyen tevékenységet nem végzett, és egyáltalán nem védte Magyarország szuverenitását, ezzel szemben elsődleges szerepet játszott az autokratikus hatalomgyakorlás támogatásában. Éppen ezért sürgetően szükséges a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése.” A Fidesz és a KDNP politikusai a korábbi vitában többek között azon véleményüknek adtak hangot, hogy a Tisza Párt nem csak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt szünteti meg, hanem Magyarország szuverenitásából is enged. Az Országgyűlés 135 igennel, 44 nem mellett, 6 tartózkodással döntött a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről. A szavazás után a Tisza képviselői felállva tapsoltak. Az Országgyűlés keddi vitáiról itt tudósítunk részletesen . (Borítókép: Az országgyűlés ülése 2026. június 30-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →