← Vissza

news.bsdnet.hu

Vagyonadó: saját vállalkozóikat is padlóra küldheti Magyar Péterék terve

Demokrata 2026-06-30 11:41
Éles szakmai vita bontakozott ki a tervezett vagyonadó körül. A Blochamps Capital szerint a jelenlegi elképzelések alapján az intézkedés nemcsak a kiemelkedő vagyonokkal rendelkezőket érinthetné, hanem számos magyar tulajdonú kis- és középvállalkozást is, amelyek hosszú évek alatt építették fel működésüket. Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője szerint a vagyonadó körüli szakmai kritikák nem a nagy vagyonok védelméről szólnak, hanem arról, hogy az egymilliárd forintos értékhatár túl széles vállalkozói kört érinthet. Álláspontja szerint, ha valóban a kiemelkedően nagy vagyonok megadóztatása a cél, akkor a szabályozásnak ezt a réteget kellene céloznia, nem pedig azokat a hazai vállalkozókat, akik Magyarországon adóznak, beruháznak és munkahelyeket teremtenek. A szakértő szerint egy családi vállalkozás, néhány ingatlan, telephely és üzletrész együttes értéke könnyen meghaladhatja az egymilliárd forintos határt. Ez olyan vállalkozókat is az adó hatálya alá vonhatna, akik nem nemzetközi adóstruktúrákban tartják vagyonukat, hanem Magyarországon fizetnek társasági adót, iparűzési adót, járulékokat és osztalékadót. A Blochamps szerint a tervezett szabályozás a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességét is ronthatja. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vagyonadó nemcsak pénzügyi terhet jelentene, hanem jelentős adminisztratív kötelezettségekkel és likviditási kockázatokkal is járhatna. Úgy vélik, ez különösen azoknak a vállalkozásoknak okozhat nehézséget, amelyek folyamatos fejlesztésekkel és beruházásokkal próbálnak növekedni. Karagich István szerint a gyors növekedési szakaszban lévő startupok is kedvezőtlen helyzetbe kerülhetnek. Ezeknél a cégeknél a magas cégérték sok esetben még nem jelent jelentős készpénzállományt, így egy vagyonadó forrásokat vonhatna el a fejlesztésektől és a terjeszkedéstől. A Blochamps becslése szerint egy magasabb, például tízmilliárd forintos vagyonküszöb továbbra is elérhetné a legnagyobb vagyonokat, miközben jóval kevesebb működő magyar vállalkozást érintene. A szakértők szerint emellett érdemes lenne lehetővé tenni, hogy a kutatás-fejlesztési és versenyképességet javító beruházások bizonyos mértékben csökkenthessék az adóalapot vagy adókedvezményre jogosítsanak. A Blochamps Capital szerint egy vagyonadó bevezetése előtt átfogó hatásvizsgálatra, pontos célmeghatározásra és megfelelő jogbiztonsági garanciákra lenne szükség. A szakértők úgy vélik, hogy a vagyonosabb rétegek nagyobb közteherviselése legitim cél lehet, ugyanakkor a szabályozás kialakításánál arra kell törekedni, hogy ne azok a magyar tulajdonú vállalkozások kerüljenek hátrányba, amelyek évek óta Magyarországon fektetnek be, munkahelyeket teremtenek és a hazai gazdaság növekedéséhez járulnak hozzá.
Eredeti cikk megtekintése →