Magyar Péter közös képet osztott meg Forsthoffer Ágnessel, Török Gábor azonnal reagált
ATV
2026-06-30 12:32
Magyar Péter miniszterelnök kedd délelőtt közös képet osztott meg a Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnessel, az Országgyűlés elnökével.
A miniszterelnök keddi posztjában azt írta, hogy még az „ülés előtt beugrottam egy életmentő kávéra az Országgyűlés elnökéhez”.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy „egységben az erő” , és hozzátette, hogy „nekünk van a legjobb parlamenti házelnökünk! Mindent köszönök, Ági!”
A kormányfő még a kép alatti kommentszekcióba odaírta, hogy „oszd meg, kommenteld és lájkold, hogy az elemzőkhöz is eljusson!” , ezzel utalva Török Gáborra politikai szakértőre, aki felvetette, hogy a kettejük között lezajlott hétfői jelenet talán előre megrendezett volt. De azt is számításba vette, hogy ez volt az első és egyben legkomolyabb párton belüli összetűzés a nyilvánosság előtt a Tisza életében.
Megkapta az üzenetet az elemző
Török Gábor szinte azonnal reagált a Facebook-oldalán, ahol megosztotta Magyar Péter bejegyzését egy képernyőfotó formájában, amihez csupán annyit írt: „Eljutott:)”.
Mint ismert , a hétfői ülésnapon a házelnök két figyelmeztetést követően elvette a szót a kormányfőtől, aki épp a Mi Hazánk alelnöke, Novák Előd interpellációjára válaszolt. Mivel azonban maradt még két perce, elkezdett reagálni Hegedűs Barbara fideszes képviselő mondandójára is.
Miután megvonták a szót Magyar Pétertől, mikrofon nélkül próbálta befejezni mondandóját, ami nem sikerült, ezt követően odaszólt a házelnöknek: az interpelláció esetében az interpellálótól vonhatja meg a szót a levezető elnök, a válaszadótól még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy nem a témában válaszol.