← Vissza

news.bsdnet.hu

Venezuelában egyre fogy a remény

Magyar Nemzet 2026-06-30 13:37
Az ideiglenes venezuelai elnök, Delcy Rodríguez az ország történelmének legsúlyosabb katasztrófájának nevezte a földrengést. Állítása szerint 25 ezer munkás és hatósági alkalmazott dolgozik a romok eltakarításán és a biztonság megszervezésén, és egy olyan egységet fognak felállítani, amely megállapítja, mely házakba térhetnek vissza a lakók. Addig sátortáborokat fognak felállítani a rengeteg otthontalannak, ezek azonban egyelőre még nem állnak. Az ENSZ tízezer hullazsákot szállított Venezuelának, kiemelve, óhatatlan, hogy a ma még nagyjából 2700 fős áldozatszám drámaian emelkedni fog. Szakértők ugyanakkor rámutattak, egyáltalán nem biztos, hogy valaha is kiderül, hányan haltak meg a katasztrófában. A kettős földrengés után legalább ötszáz kisebb utórengés rázta meg a katasztrófa sújtotta területeket, de ijedtségen túl nem okozott károkat. A külföldi mentőcsapatok ugyan megpróbálnak segíteni, de az idő múlásával inkább csoda, hogy egy-egy túlélőt ki tudnak húzni a romok alól, ráadásul nagyon kevesen vannak a mentőalakulatok , a pusztulás mértéke pedig hatalmas. Az országban egyébként is kevés a használható munkagép, de a megfelelő szervezés hiányában azokat se tudják hatékonyan elosztani a fontos helyszínek között. A rendőrség és a katonaság jelen van az utcákon és a stratégiai pontokon, hogy megakadályozzák a fosztogatást, de segíteni ők se tudnak. Az okok között van a venezuelai infrastruktúra egyébként is nagyon leromlott állapota, a rossz alapanyagokból, sietősen felépített házak egy kisebb földmozgást se bírtak volna ki, a szükséges karbantartások is elmaradtak a hiánygazdálkodás következtében. Az utóbbi időkig Venezuela alternatív, szélsőbaloldali úton haladt, amellyel kivívta az Egyesült Államok rosszindulatát , így például a cementgyártás az országban az amerikai szankciók következtében összeomlott, ezért nem is lehetett stabil épületeket emelni. A segítség kirakodása céljából az amerikai hadsereg megtisztította és működőképes állapotba hozta a La Guaira-i kikötőt, ahol ott horgonyoz a USS Fort Lauderdale fregatt is. Borítókép: A USS Fort Lauderdale La Guaira kikötőjében (Fotó: Europress/AFP/Juan Barreto)
Eredeti cikk megtekintése →