← Vissza

news.bsdnet.hu

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, Lánczi Tamás végkielégítést sem kap

Átlátszó 2026-06-30 13:31
Az Országgyűlés kedden megszavazta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényt. A döntéssel véget ér az Orbán-kormány által létrehozott, politikai célokat szolgáló szervezet működése.  Az Országgyűlés kedden elfogadta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló javaslatot. A Fidesz–KDNP képviselői nem támogatták a javaslatot, a Mi Hazánk frakciója tartózkodott. Az új jogszabály kimondja, hogy a hivatal a törvény kihirdetését követő tizenötödik napon megszűnik, ezzel együtt pedig megszűnnek a folyamatban lévő eljárásai is. A törvény szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal „tényleges közfeladatot nem lát el”, létrehozása kizárólag politikai célokat szolgált, működése pedig „nem kívánatos egy alkotmányos demokráciában”. A szervezet valódi feladata az Orbán-kormánnyal szemben kritikus újságírók, civil szervezetek és ellenzéki politikusok megfélemlítése volt. A hivatal felszámolásához szükséges Alaptörvény-módosítást már korábban elfogadta az új parlament. Pert nyertünk a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, az elsőfokú ítélet szerint valótlanságokat terjesztettek rólunk Lánczi szerette a listákat A Lánczi Tamás – akit azért is tarthattak alkalmasnak a feladatra, mert az ő főszerkesztősége alatt jelent meg a Figyelő civileket listázó 2018-as cikke – vezette hivatal 2024-ben kezdte meg működését. Még ebben az évben az Átlátszó ellen is vizsgálatot indítottak: a hivatal azt állította, hogy külföldi támogatásaink miatt Magyarország szuverenitására veszélyes hírszerzői tevékenységet végzünk. A Telex értesülése szerint a vizsgálatnak köze lehetett ahhoz is, hogy a gödi Samsung-gyár vezetősége a betiltásunkért lobbizott a kormánynál. A lejáratókampány miatt személyiségi jogi pert indítottunk a hivatal ellen, amelyben első fokon a bíróság minden pontban nekünk adott igazat. Magyar Péter már a választási kampányban ígéretet tett a szervezet megszüntetésére, amely az új Országgyűlés egyik első intézkedése lett. A Telex értesülése szerint a gödi Samsung-gyár vezetősége az Átlátszó betiltásáért lobbizott a kormánynál Végkielégítés nélkül távoznak A Szuverenitásvédelmi Hivatal tavaly több mint hatmilliárd forintos költségvetésből működött, Lánczi bruttó több mint ötmilliót keresett havonta, míg az elnökhelyettesek közel négymilliót kaptak. A hivatal kommunikációra is több százmilliót költött: 2025-ben másfélmilliárdos keretszerződést kötöttek Balásy Gyula cégeivel. A hivatal megszüntetésével együtt Lánczi és elnökhelyetteseinek megbízatása is megszűnik. A törvény értelmében nem kapnak végkielégítést, és tizenöt napon belül záró vagyonnyilatkozatot kell tenniük. A hivatal jogutódja az Igazságügyi Minisztérium lesz, ugyanakkor a törvény kifejezetten rögzíti, hogy a minisztérium nem folytathatja a hivatal tevékenységét. A hivatal történetében ikonikus pillanat volt, hogy itt kapott munkát Horváth József, a Fidesz házi titkosszolgálati szakértője is, aki a késő Kádár-korszak hírhedt belső elhárításánál, a politikai megfigyeléseket végző III/III-as állambiztonságnál kezdte pályafutását. Solti Hanna Source
Eredeti cikk megtekintése →