Magyarországra jön a Velencei Bizottság Sulyok Tamás miatt – Magyar Péter döntését vizsgálják
ATV
2026-06-30 14:34
Csütörtökön Magyarországra érkezik a Velencei Bizottság delegációja. A nemzetközi szervezet szakértői azért utaznak a fővárosba, hogy górcső alá vegyék a kormány által frissen beterjesztett Alaptörvény-módosítást. A tét nem kicsi, hiszen a jogszabály-tervezet elmozdítaná pozíciójából Sulyok Tamás köztársasági elnököt.
A Velencei Bizottság delegációja csütörtökön érkezik Magyarországra, hogy véleményezze azt az Alaptörvény-módosítást, amely Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését is tartalmazza – tudta meg az Euronews a szervezet szóvivőjétől.
Magyar Péter a múlt héten jelentette be, hogy meghívta a Velencei Bizottságot Magyarországra , és jelezte, hogy kész egyeztetni velük a tervezett közjogi átalakításokról.
A testület feladata annak vizsgálata lehet, hogy az Alaptörvény módosítása összhangban áll-e a jogállamiság és a demokratikus alkotmányosság európai normáival. A bizottság szakmai véleményt adhat az ügyről, döntései azonban nem kötelező érvényűek.
Egyelőre nem ismert a tárgyalások programja
Arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogy a delegáció Budapesten pontosan kikkel folytat majd egyeztetéseket. Az Euronews ezzel kapcsolatban megkereste a kormányt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal ugyanakkor megerősítette, hogy Sulyok Tamás kész fogadni a Velencei Bizottság tagjait.
Korábban Sulyok Tamás is a bizottsághoz fordult
Sulyok Tamás már május végén megkereste a Velencei Bizottságot , miután Magyar Péter több alkalommal is felszólította arra, hogy mondjon le tisztségéről.
A köztársasági elnök néhány nappal később azt közölte, hogy a testület sürgősségi eljárásban foglalkozik az ügyével. Arról azonban közérdekű adatigénylésre sem adott tájékoztatást, hogy milyen tartalmú megkeresést és milyen érveket juttatott el a bizottsághoz.
Alaptörvény-módosítással szűnne meg Sulyok Tamás megbízatása
Magyar Péter múlt hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be , hogy a Tisztítótűz művelet részeként Alaptörvény-módosítással szándékoznak Sulyok Tamást eltávolítani hivatalából.
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint: „Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.”
A javaslat azt is rögzíti, hogy a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre új köztársasági elnököt választana.