● news.bsdnet.hu

1974 és 1991 között két esztendő kivételével Balatonföldváron töltöttem a nyaraimat. Na nem a Neptun, a Fesztivál vagy a Juventus szállóban, nem a párt­üdülőben, hanem a Keleti strandon, majd a Flekken csárdában, később pedig a Parti vendéglőben, amelyet a tulajdonosa után általában Pintér vendéglőnek neveztek. A strandon zöldséges voltam, a kőröshegyi Jobb Élet Mgtsz. – a helyiek csak Jobblétnek nevezték – alkalmazottja, a Flekken csárdában pedig a Pannónia Vendéglátóipari Vállalat munkavállalója. Az ELTE Bölcsészettudományi Karára jelentkeztem, nappali tagozatra, történelem-könyvtár szakra. Szüleimnek azt mondtam, Balatonföldváron jól fel tudnék készülni a felvételire, és a nagybátyám utazási irodák által kiadott lakását is felügyelhetném. Egy szoba az enyém volt, kettőbe vendégek jöttek. Egy konyha, egy fürdőszoba, egy vécé. Az 1970-es évek Balatonja. Szülői jóváhagyással és némi zsebpénzzel indultam Balatonföldvárra. A felkészülés ment-mendegélt, a zsebpénz pedig fogyott. Munka után néztem. Egy napig jégkrémet árultam a Keringő presszó előtt, mivel az addigi árusító rám bízta az üzletet. Neki a barátnőjével volt dolga. Este őt és engem is munkanélkülivé tettek. Egy közeli ismerősöm megpróbált kabinosállást szerezni a Keleti strandon, azonban már betöltötték. A strand vezetője ekkor azt mondta, hogy a zöldségboltocska eladója néhány napja eltűnt, s vitte a kasszát is, menjek Kőröshegyre, a téeszirodába, ott biztos lesz valami lehetőség. Lett is. Pontosan mértem és számoltam. Meg is kérdezték tőlem a vásárlók: „Ugye maga nem zöldséges?” Ennek ellenére minden este volt 100-150 forint pluszom. Kiderült, miért. A téesz a saját gyümölcsöséből hozta az őszibarackot, és egyszer lemértek egy ládát: 5,5 kiló volt. Ezzel kellett elszámolnom. 10 forint volt egy kiló, de a ládákban általában 6-6,5 kiló is volt. Naponta tizenöt-húsz ládával adtam el. Vacsorázni a Motel étterembe jártam, ahol a Kati és a Kerek Perec együttes zenélt. A gumimatracomat, amelyet használni nem volt időm, kikölcsönöztem. A strandon nem volt semmiféle kölcsönző. Nem kértem biztosítékot, és meghatározott ár sem volt. Általában 10–50 forintot kaptam fél napra. Hamarosan vettem még kettőt. 200 forint körül volt egy gumi­matrac ára. Ha egy üzlet beindul… Így telt el 1974, 1975 és 1976 nyara. 1974-ben érettségizett diákként, 1975-ben a Magyar Néphadsereg leszerelés előtt álló egyetemi előfelvételiseként vittem az üzletet – mivel a századírnokunk júliusra „összehozott” nekem vagy három hét szabadságot –, 1976-ban pedig már egyetemi hallgatóként. A pincérkedés ezt követően jött, 1979-től 1992-ig, de az már egy másik történet, amit ugyancsak szívesen megosztok majd. Nyitókép: Mandiner-archív