← Vissza

news.bsdnet.hu

Elutasította a Doktor24 felszámolással szembeni kifogását a Fővárosi Törvényszék

HVG 2026-06-30 17:18
Elutasította a Doktor24 Medicina felszámolási eljárás elleni kifogását a Fővárosi Törvényszék kedden – tudta meg a törvényszék szóvivőjétől a Portfolio . Mint arról a HVG is beszámolt, a Doktor24 Medicina Zrt. ellen június 26-án kezdeményeztek felszámolási eljárást. https://hvg.hu/kkv/20260630_felszamolas-doktor24-maganegeszsegugyi-szolgaltato-eljarasi-hiba A cég társigazgatója, Lancz Róbert egészségügyi menedzser lapunknak elmondta, hogy az egész egy évekkel ezelőtti, közel 40 millió forintos beszállítói követelésből indult, amit a cég jóhiszeműen vitatott. A felszámolási eljáráshoz pedig bírósági eljárási hibák is kellettek: egyrészt, hogy a másodfokú döntést a bíróság csaknem négyhetes késéssel kézbesítette a cégnek, másrészt hogy a felszámolást három nappal azelőtt rendelték el és tették közzé, hogy a másodfokú döntést részükre joghatályosan kézbesítették, és ezzel az jogerőre emelkedett volna. Lancz azt is közölte, hogy a jogerős döntés után haladéktalanul rendezték a vitás összeget, és a másik féllel együtt kezdeményezték a felszámolás megszüntetését. Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a portált arról tájékoztatta, hogy a felszámolási eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott, a cég ez ellen benyújtott kifogását pedig kedden elutasították. Elmondása szerint a felszámolást elrendelő határozat a másodfokú bíróság döntésével automatikusan jogerőre emelkedett. A szóvivő szerint tehát nem felel meg a jogszabályoknak az az állítás, hogy a döntés csak a kézbesítést követően vált volna jogerőssé. Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
Eredeti cikk megtekintése →