← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter 120 településen is harmadfokú vízkorlátozást jelentett be

Index 2026-06-30 19:04
„Soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon. Minden rekord megdőlt ” – fogalmazott videóüzenetében Magyar Péter. Mint mondta, „Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás”. A kormányfő szerint az enyhülés már közel van és órákon belül érkezhet egy kisebb enyhülés . Hozzátette, hogy „a kormány és a védelmi igazgatási hivatal folyamatosan kapcsolatban áll a védekezésben résztvevő szervezetekkel és hatóságokkal”. A legkritikusabb helyzet az ivóvízellátásban alakult ki . A Duna menti Regionális Vízmű teljes szolgáltatási területén lépni kellett. Itt már a harmadfokú vízkorlátozást kellett elrendelni – jelentette be a miniszterelnök. Mint elmondta, „ez 120 települést érint Pest, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében”. Hozzátette, a korlátozás célja a rendszer összeomlásának megelőzése. „A harmadik fokozatban a szolgáltató elrendelheti egyes településrészeken a vízellátás korlátozását azért, hogy megőrizzük a teljes rendszer működőképességét” – magyarázta Magyar Péter. A beavatkozásokról több konkrét példát is hozott: A miniszterelnök nyomatékos kéréssel fordult a lakossághoz: A következő két napban kizárólag a legszükségesebb célokra használják a vezetékes vizet. Ne locsoljanak, ne töltsenek medencét, ne mossanak autót, halasszanak el minden olyan vízfelhasználást, amely néhány napot várhat. Elmondta, minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek, de „az alapellátás csak a magyarok összefogásával biztosítható”. A hőség a közlekedést is megviseli. A kormányfő szerint „22 vasútvonalon és 3 HÉV-vonalon van érvényben sebességkorlátozás a rendkívüli hőség miatt”. Külön kitért a vasúti járműpark gondjaira: „a viszonylag korszerű Stadler vonatok közül 24 darab vált üzemképtelenné”. Ennek okát is ismertette, amely egybecseng   Vitézy Dávid magyarázatával : „ezeket annak idején legfeljebb 35 fokos üzemi hőmérsékletre tervezték, és ilyen extrém melegben a fedélzeti rendszereik biztonsági okokból automatikusan letiltanak”. Mint mondta, a MÁV „folyamatosan egyeztet a Stadlerrel, hogy a jövőre nézve műszaki megoldást találjunk erre a problémára”, a kieső járműveket pedig „más szerelvényekkel vagy pótlóbuszokkal” igyekeznek pótolni. A kormányfő szerint a paradox helyzet az, hogy „a régebbi szerelvények közül több jobban bírja ezt a szélsőséges meleget, mint a viszonylag modernek, mert az új szerelvények rendszerét nem ilyen hőségre tervezték”. Magyar Péter köszönetet mondott mindazoknak, akik a védekezésben részt vesznek: „Ha mindannyian felelősen használjuk a vizet , akkor együtt meg tudjuk védeni az ivóvízellátást, és át tudjuk vészelni ezeket a rendkívüli napokat” – fogalmazott, és arra kért mindenkit, hogy továbbra is figyeljenek egymásra , a gyermekekre, a betegekre, idősekre és az utcán élőkre. Kérte továbbá, hogy „a hűtött helyiségek, a templomok és a közintézmények továbbra is maradjanak nyitva, menedéket és felfrissülést kínálva”, a bevásárlóközpontokat, üzleteket és éttermeket pedig arra szólította fel, hogy „szükség esetén mindenkit kínáljanak meg friss vízzel, és biztosítsanak felfrissülési lehetőséget”. (Borítókép: Magyar Péter 2026. június 25-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Eredeti cikk megtekintése →