← Vissza

news.bsdnet.hu

Meg akarták állítani a sivatagot, de rémálom lett a vége: keserű leckét kaptak a kínaiak a természettől

Divany 2026-06-30 19:30
Hogyan lehet megállítani egy sivatag előretörését , csökkenteni a porviharok hatását, és megvédeni a földműveléssel foglalkozó közösségeket? Fákkal – gondolták Kínában , és ennek megfelelően is cselekedtek: az 1970-es évek vége óta elképesztő mennyiségben telepítettek erdőket a Góbi határára. A Nagy Zöld Fal (hivatalos nevén Three-North Shelter Forest Program) nevű projektet általában mint a környezet védelmét célzó kezdeményezések etalonját szokták emlegetni , és a pozitív megítélés sokáig megalapozottnak is tűnt. Hiszen mi lehetne a probléma mintegy 260 ezer négyzetkilométernyi erdő telepítésével, az ország fákkal borított területének 10 százalékkal történő megemelésével? Az Earth’s Future nevű szaklapban megjelent tanulmány szerint az, hogy a hatalmas mennyiségű erdő felborította a régió vízháztartását . A fák olyan mértékben növelték meg a párolgást, hogy hatására a keleti monszúnos és az északnyugati területeken egyértelműen csökkent a csapadék mennyisége. A víz persze nem tűnt el: a Tibeti-fennsíkon érezhetően több csapadék hullott a 2001 és 2020 közötti időszakban. Ez persze az érintett területeken élő gazdáknak és helyi közöségeknek nem sok vígaszt jelent: számukra a változás azzal jár, hogy kutak, amelyekből korábban az egész száraz évszakban lehetett öntözni és itatni, hamarabb kiszáradnak , az öntözőszivattyúkat pedig többet kell használni, ami magasabb villanyszámlákat eredményez. Pedig a Nagy Zöld Fal célja épp az lett volna, hogy megvédje a gazdaságokat a Góbi sivatagtól és az onnan érkező porviharoktól. Hol csúszhatott a projekt félre? A mintegy 4800 kilométer hosszan elnyúló fal növesztéséhez sok helyen nyárfákat használtak: a zöld övezet néhol inkább hasonlít monokultúrás ültetvényre , mint valódi erdőre. Ennek a fafajtának kétségtelenül vannak előnyei, például roppant gyorsan nő. Ám hátránya is akad, nagy a vízigénye. Az így létrejövő erdők óriási vízpumpákként működnek: mélyre nyúló gyökereikkel kiszivattyúzzák a talajból a nedvességet , és párolgás, valamint transzspiráció révén a levegőbe juttatják azt. Noha a folyamat révén hűl a felszín, a nedvesség a széllel más területekre, például a Tibeti-fennsíkra jut. A talajvíz nagyrészt változatlan mennyiségéből így kevesebb jut a gazdáknak: épp az a zöld fal szívja el előlük, amelyet a védelmükre hoztak létre. A sivatag megállítására a kínainál szerencsére jobb példát is lehet találni az utóbbi évekből. A homok és a szárazság, a használhatatlan, művelésre alkalmatlan földterületek terjedésének megállítása az afrikai kontinensen élőknek is életbe vágó kérdés. Alapelgondolásuk hasonló volt a kínaiakéhoz: egy zöld falat létrehozni növényekből , amelyek határt szabnak a Szaharának. Először itt is fákkal próbálkoztak, ám hiába: a fásszárúak nem maradtak meg. Felmerült, hogy beporzókkal lehetne segíteni a növényzet gyarapodását és terjedését, ezért méheket szállítottak a sivatag peremére. Nem is akármennyit: a fagyasztott kaptárakban több millió méh érkezett a Szaharába. A szörnyű hőségben azonban a legmelegtűrőbb méhek sem tudtak életben maradni . A forróság megolvasztotta a méhviaszt, így a kolóniák otthona is veszélybe került. A rovarok nem tudták magukat kellőképp lehűteni a kasban, és előbb-utóbb elpusztultak. A kutatók rájöttek, hogy amíg a talaj nem képes támogatni az életet, minden próbálkozásuk kudarcra van ítélve . A megoldást tulajdonképpen egy meglepően egyszerű húzás hozta meg. Félhold alakú, sekély gödröket ástak a földbe , amelyek megoldották a régió legnagyobb problémáját: a víz megtartásának kérdését. A keményre száradt talaj ugyanis a lezúduló csapadékot nem tudta beszívni, és a víz egyszerűen átfolyt a területen. A félhold alakú gödrök épp annyira lassították és tartották meg a nedvességet, hogy a talaj fel tudott puhulni, és be tudta szívni a víz egy részét. Így már a mélyedésekbe elvetett, roppant szárazságtűrő helyi fűfajták is meg tudtak telepedni. A folyamat innentől beindult: a fű előbb csak a gödrökben, majd a mélyedések közötti területeken is nőni kezdett , a talaj összetételének, nedvességtartalmának és struktúrájának javulásával bokrok, majd fák telepedtek meg, a hűvösebb közegben madarak és rovarok, köztük méhek jelentek meg. Noha az afrikai folyamat hosszú időt vesz igénybe, azokat a területeken, ahol korábban csak betonkeményre száradt, szikkadt talaj volt , amelyben szinte semmi nem élt meg, ma zöldellő rétek, bokrok és fák borítják. Nemcsak egy sivatag előretörése, egy tó visszahúzódása is komoly problémákat okozhat egy helyi közösségnek: így járt Moynaq városa , amelyről ma már nehéz elképzelni, hogy valaha nyüzsgő halászkikötő volt. Elveszett harmónia Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →