Több embert is gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség a nagykőrösi fideszes polgármester hivatali autója ügyében
Index
2026-06-30 19:33
A rendőrség több személyt is gyanúsítottként hallgatott ki a nagykőrösi önkormányzati hivatali autó eladásával kapcsolatos ügyben, amelyben felmerült a hűtlen kezelés gyanúja – számolt be a 24.hu .
Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésükre azt felelte, hogy folyamatban van a nyomozás, így vádemelés még nem történt.
Az ügyben három személy gyanúsítottként történő kihallgatására került sor. További információ jelenleg a nyomozás érdekeire tekintettel nem adható az ügyben
– mondta a lapnak az ügyész.
A hatóságok közlése alapján sem a jelenlegi, sem a korábbi fideszes polgármester nem szerepel a gyanúsítottak között. Ugyanakkor az egyik érintett személy az önkormányzathoz köthető, a pontos szerepét a nyomozás érdekeire hivatkozva nem részletezték. A vizsgálat azt is tisztázza, hogyan történhetett az alacsony áron eladott jármű és az új, jóval drágább szolgálati autó beszerzése.
A korábban említett járművet, egy vadonatúj Skoda Superb-t a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal vásárolta nettó 14 122 047, azaz bruttó 17 934 999 forintért. Mindeközben a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást az önkormányzatnál, mert az új vezetés gyanúsan áron alul, mindössze 980 ezer forintért adta el a volt polgármester ugyanilyen hivatali autóját.
A lap korábban arról számolt be, hogy információik szerint Körtvélyesi Attila, a település új fideszes polgármestere használja a tavaly forgalomba helyezett, csaknem 200 lóerős Skodát. Nagykőrösön 2002-től 2024-ig a szintén fideszes Czira Szabolcs töltötte be a polgármesteri posztot, ám a tavalyi önkormányzati választáson már nem indult, s őt az addig alpolgármesterként dolgozó Körtvélyesi Attilát váltotta.
(Borítókép: Körtvélyesi Attila 2026. január 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)