← Vissza

news.bsdnet.hu

Serena Williams döbbenetes átalakulása, a közönség mégsem azt kapta, amire vágyott

Magyar Nemzet 2026-06-30 22:00
Serena Williams már a bevonuláskor és a bemelegítéskor meglepetést okoztt, hát még, amikor levette a melegítőfelsőjét. Ne tessék semmi rosszra gondolni, ekkor mutatkozott meg pontosan, amit addig is sejteni lehetett: a 23-szoros Grand Slam-torna-győztes klasszis 44 évesen bombaformában van, megkockáztatjuk, jobb állapotban, mint aktív pályafutása utolsó durván öt évében. Fizikálisan, persze, tegyük hozzá. És immár kétgyermekes édesanyaként . Serena sohasem a lábmunkájáról volt híres, ehhez képest egészen frissen mozgott, a szervája pedig mindig is férfias volt, s még most is képes 190 km/h-val adogatni. Négy év azonban az ő esetében sem múlik el nyomtalanul, egyértelműen meccshiánnyal küzdött az ausztrál Maya Joint ellen a wimbledoni első fordulóban. Sokat rontott, különösen az úgynevezett ki nem kényszerített hibákból akadt túl sok. Ám ezen a ponton 20 éves ellenfeléről se feledkezzünk meg. Maya Joint roppant kellemetlen helyzetben lépett pályára, hiszen a wimbledoni centerpályán érthetően szinte mindenki Serena Williamsnek szurkolt. Az első szettben 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két játékos, 4:3 után Serena elvesztette az adogatását, Joint hozta a magáét, így az ausztrál 6:3-ra hozta az első játszmát. A másodikban aztán rögtön brékelt és elhúzott 2:0-ra, azaz zsinórban öt játékot nyert meg. Azt gondolhattuk, Serena összeroppan, de 2:3-nál visszabrékelt, majd ugyan egyből ismét elvesztette az adogatójátékát, de rögtön javított is. Ezután mindketten hozták az adogatásukat, 6:6 után következett a rövidítés. Az is szorosan alakult 6-5-nél Jointnak meccslabdája volt, de Serena hárította, sőt 8-6-ra megnyerte a játszmát, azaz összesítésben egyenlített. A döntőszettben Serena Williams 1:1-nél brékelt, de az igazi fordulat ezután következett. A következő játékban adogatóként, 40:30-nál, nyerő helyzetben elrontott egy ütést, majd a elvesztette a game-et. Ezután mintha elfogyott volna az ereje, vagy Maya Joint táltosodott meg, mindenesetre ezután egy oldalúvá vált a mérkőzés. Serena még egy játékot tudott nyerni, végeredményben Maya Joint nyert 6:3, 6:7 (6-8), 6:3-ra. A nőknél Elina Szvitolina kiesése a legnagyobb meglepetés az első fordulóban, az első számú ukrán játékos egy másik ukrántól, a világranglistán 77. Daria Sznigurtól kapott ki 7:5-, 6:2-re. A hazak színekben versenyző Elena Ribakina megszenvedett a francia Boisson ellen, de végül 6:4, 1:6, 6:3-ra nyert. A férfiaknál a bolgár Grigor Dimitrov hosszú idő után ismét meccset nyert Grand Slam tornán. A roppant technikás teniszező tavaly emlékezetesen a nyolcaddöntőben 6:3, 7:5, 2:2-nél, tehát 2:0-s vezetésről adta fel a Jannik Sinner elleni meccset. Roland Garros idei bajnoka, Alexander Zverev négy szoros szettben jutott tovább, a világranglistán ötödik Ben Shelton viszont öt játszmában kiesett a finn Virtanen ellen. Szerdán az első fordulón magabiztosan túljutott Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is pályára lép, s ha mindketten nyernének, akkor a harmadik fordulóban egymás ellen játszanak . Férfi egyes: Grigor Dimitrov–Dane Sweeny 7:6 (7-4), 6:3, 7:5Alexander Zverev–Alexander Blockx 6:4, 6:7(10-8), 7:6(7-5), 7:6(7-0)Otto Virtanen–Ben Shelton 6:4, 3:6, 6:7(10-8), 6:2, 7:6(11-9) Női egyes: Maya Joint–Serena Williams 6:3, 6:7 (6-8), 6:3Elena Ribakina–Loïs Boisson 6:4, 1:6, 6:3Daria Sznigur–Elina Svitolina 7:5, 6:2
Eredeti cikk megtekintése →