Megszüntették a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Demokrata
2026-07-01 07:37
Hatályba lépett a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabály, amely kedden még az Országgyűlés támogatását kapta, estére pedig már a Magyar Közlönyben is megjelent.
Az új szabályozás szerint a hivatal az Igazságügyi Minisztériumba olvad be , ugyanakkor a minisztériumnak nem kell továbbvinnie a szervezet korábbi közfeladatait , így a hivatal működése ezzel ténylegesen megszűnik.
A törvényjavaslatot Melléthei-Barna Márton , Magyar Péter sógora nyújtotta be.
Indoklásában azt írta, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerinte „tisztán politikai célból létrejött szervezet” volt, amelynek állítása szerint nem volt más feladata, mint az állampolgárok, a sajtó munkatársai, civil szervezetek és ellenzéki pártok megfélemlítése.
A Fidesz élesen bírálta a döntést. A párt közleménye szerint a Tisza-kormány lépésről lépésre bontja le Magyarország szuverenitásának garanciáit .
A közlemény szerint:
„A titkos von der Leyen–Magyar Péter-paktumban vállalták az Európai Unió migrációs paktumának végrehajtását. Az Európai Ügyészséghez csatlakozással Magyarország történetében először merészkednek odáig, ahová még a kommunisták sem: magyar állampolgárokat rendelnek idegen vádhatóság alá.”
A párt úgy véli, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése egy újabb lépés ebben a folyamatban.
A Fidesz hangsúlyozta, hogy a hivatal felszámolása szerintük különösen veszélyes időszakban történik.
„A következő lépés, hogy felszámolják Magyarország egyik legfontosabb önvédelmi intézményét, a Szuverenitásvédelmi Hivatalt egy olyan időszakban, amikor Magyarország szuverenitását a legsúlyosabb kihívások fenyegetik keletről és nyugatról is.”
A közlemény végén a párt úgy fogalmazott, hogy álláspontjuk szerint „a Tisza kormányzása Magyarország politikai, gazdasági és jogi szuverenitásának feladásához vezet.”