← Vissza

news.bsdnet.hu

Több, mint kétezer milliárdos hiányt hozott össze az első három hónapban a kormányzati szektor

Telex 2026-07-01 08:01
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, vagyis a GDP 9 százaléka volt a kormányzati szektor idei első negyedéves hiánya – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán . Ez nagy kiugrást jelent a tavalyi első negyedévhez képest: most 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a hiány. Az első negyedévben a központi kormányzat hiánya 2492 milliárd forint volt, míg a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok 373 és 28 milliárd forintos többlettel zártak. A kormányzati szektor bevétele 9327 milliárd, kiadása 11 417 milliárd forint volt az első negyedévben. A bevételek 2025 azonos időszakához képest 960 milliárd forinttal, 11,5 százalékkal nőttek. Ez a következőképpen állt össze: A kiadások 1798 milliárd forinttal, 18,7 százalékkal nőttek a tavalyi első negyedévhez képest. A most megjelent friss adatok is azt mutatják, hogy a Tisza-kormány szorult helyzetben kezdi meg működését, így kérdés, miből lesz pénz a választási ígéretekre. Erről nemrég a G7 Paradigma konferencián elemzői kerekasztal keretében beszélgettek meghívott vendégeink, a tanulságok itt olvashatók . A Nemzetgazdasági Minisztérium közléséből pár már kiderült – az új kormány felállása előtt ez a minisztérium közölte az aktuális számokat –, hogy április végére már az elengedett költségvetési hiánycélnak is összeszedtük a 71 százalékát, április végéig az államháztartás központi alrendszere 3849,8 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Eredeti cikk megtekintése →