„Gyorsabban ment, mint tavaly” – újabb egy évre írt alá Böde Dániel
NB1.hu
2026-05-14 12:21
A legendás támadó nem vonul vissza, sőt, befogná Illés Bélát az élvonalban játszott meccsek örökranglistáján.
A Paks hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubvezetésünk és Böde Dániel megállapodott a folytatásról, így a csapatkapitány újabb egy szezonon át a tolnaiakat erősíti.
Böde a huszonegyedik élvonalbeli szezonjára készül, ami önmagában is ritka mérföldkő a magyar labdarúgásban. Pályafutása során eddig 527 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken 172 gólt és 75 gólpasszt jegyzett.
„Igazából most még gyorsabban ment, mint tavaly – mondhatni, körülbelül tíz másodperc alatt sikerült megegyeznünk a folytatásról. Jól érzem magam, fizikailag is jó állapotban vagyok, szeretek focizni. Rövid távon mindig nagy motiváció, amikor a góljaim után kifuthatok a gyermekeimhez. Ez egy olyan érzés, ami minden alkalommal plusz erőt ad. Hosszabb távon pedig ott van bennem a cél, hogy az örökranglistán megelőzzem Illés Bélát, aki már csak 13 mérkőzéssel áll előttem. De most a legfontosabb, hogy méltóan zárjuk ezt a szezont. Egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk, talán mondhatjuk, hogy az idei legfontosabb. Szeretnénk megszerezni a harmadik helyet, és szépen befejezni az évet”–fogalmazott Böde aklubhonlapnak.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint kapós lehet a nyáron a Zalaegerszeg csapatkapitánya, Szendrei Norbert. A válogatottba a héten először meghívott játékos iránt […]
Menedzsere elmondása szerint megnőtt az érdeklődés a 26 éves játékos iránt.
A 31 éves játékos állítólag a több játéklehetőség reményében váltana.
Megszólalt a játékos menedzsere.
A légiós jelenleg kölcsönben szerepel a DVTK-ban.
Hivatalos bejelentést tettek az újpestiek.
Új fejezet kezdődhet a tréner karrierjében.