A Yandex elhomályosított a térképen 119 helyet, nehogy kiderüljön, mi van ott – de éppen ebből derült ki, hogy orosz katonai objektumok
HVG
2026-07-01 10:44
Alig több mint egy évvel ezelőtt negyvennél is több orosz katonai repülőt támadott meg az ukrán hadsereg, Oroszország több légi bázisán egyszerre . Ez volt az elhíresült Pókháló-hadművelet , amelyet már 2023 óta tervezett Ukrajna a lehető legnagyobb titokban. A támadás amellett, hogy látványos csapást mért az oroszokra, egy másik dologra is felhívta a figyelmet: miként próbál meg bizonyos dolgokat elrejteni Oroszország a nyilvános térképeken.
Az orosz Yandex térképes szolgáltatásában ma az Olenya repülőtér, amely egyike volt az ukrán drónok célpontjának, csak kitakarva látható. Ez egyike annak a 120 ugyanígy elhomályosított területnek, amelyeket a skandináv NRK és az SVT vizsgált meg közelebbről.
A projekttel kapcsolatos beszámolóból kiderült, hogy nehéz logikát találni abban, az oroszok mi alapján választották ki az említett 120 területet.
Vannak olyan atomerőművek, amelyeket elhomályosítottak, másokat azonban nem. Ugyanez a helyzet a haditengerészeti bázisokkal és a radarokkal, máshol viszont a nukleáris létesítmény látható, az azt kiszolgáló infrastruktúra viszont nem. Emellett vannak olyan területek, amelyeket kitakart ugyan a Yandex Maps, de más szolgáltatásaiban – például a Google Street View orosz megfelelőjében – továbbra is látható.
Egy összefüggést ugyanakkor sikerült feltárni: az elmúlt években folyamatosan növelte katonai jelenlétét Oroszország a NATO határánál, a Yandex pedig ezzel párhuzamosan kezdett el egyre több területet kitakarni a szolgáltatásában. A szakemberek ezért egy olyan algoritmust dolgoztak ki, amely elemzi a Yandex összes műholdas térképét az európai határ mentén, hogy megtalálja az elmosódott területeket.
Vlagyimir Putyin rezidenciájának példáján keresztül jól látni, ami a Yandexnél nem látszódik, az más szolgáltatásokban, például a Google-nél igen.
A beszámoló szerint a területet legalább 13 légvédelmi egység védi. A Yandex nem válaszolt arra, hogy miként választják ki kitakarásra az egyes területeket, és miért éppen azokat.
Az NRK azt is kiderítette, hogy a műholdképekről kitakart területek nagyjából fele katonai jellegű. Ugyanakkor számos területen vagy alig van, vagy egyáltalán nincs aktivitás, és évek óta elhagyottnak tűnik. Emiatt viszont nehezen érthető, miért takartak ki az oroszok egy elhagyott infrastruktúrát. A NASA műholdjai alapján ráadásul éjszaka sincs semmilyen fény ezeken a területeken.
A megkérdezett szakértők szerint vagy arról lehet szó, hogy az oroszok ezzel akarnak zavart kelteni a katonai elemzőkben, vagy arról, hogy a régi szovjet taktikát követik. Korábban ugyanis az is előfordult, hogy komplett városokat radíroztak ki a térképekből. Abban azonban viszonylag nagy az egyetértés, hogy a Yandex az ukrán dróntámadás óta kezdett erőteljes blőrözésbe.
Ezt erősíti meg az is, hogy a 120 helyszínből hat olyan repülőtér, hajógyár és olajfinomító helyszíne, amelyeket az ukránok is célba vettek.
Az adatokból az is kirajzolódik, hogy a legtöbb, a Yandex által kitakart terület polgári létesítmény. Ez azért lehet, mert a háború kitörése óta a hanyatló orosz gazdaságban az egyik húzóágazat a védelmi ipar lett, így sok cég szeretne ennek részese lenni. Emiatt lehet az, hogy kitakartak egy olyan magáncéget is az oroszok, ahol hajókhoz gyártanak alkatrészeket.
Az NRK szerint az oroszok védelmi iparában az OPK nevű szervezet egy olyan ernyővállalat, ahová az összes olyan létesítményt – céget és kutatóintézetet – besorolják, ami a védelmi ipart szolgálja ki. Az OPK-tagok listája egy ideje már titkos, ám egy elemzés alapján 6000 vállalat lehet a tagja, ami a 2013-as (nyilvános) adatok alapján jelentős emelkedést mutat az 1400-as szintről.
A 120 kitakarás közül 33 kötődik az OPK-hoz, ezek között pedig 21 olyan cég van, amikre a Nyugat szankciókat vetett ki. Hogy ezeket miért kellett elhomályosítani, miközben pontosan tudni, hogy hol vannak és mit gyártanak, nem tudni.
Egy bírósági ítélet azonban betekintést nyújthat abba, hogy mi miért történik az oroszoknál.
https://hvg.hu/vilag/20251115_ukrajna-rjazanyi-olajfinomito-tuz
A moszkvai Hamovnyicseszkij kerületi bíróság 2024 decemberében hozott ítéletet, ami arra kötelezte a Yandexet, hogy blőrözzön ki bizonyos területeket. Az indoklás szerint az említett területet már több dróntámadás is érte. Hogy melyik ez a terület, az a bírósági ítélet titkosításából nem olvasható ki, egy helyen azonban mégis.
Ebből kiderült, hogy a rjazanyi olajfinomítóról van szó,
ami a hadsereg igényeit szolgálja ki.
A bíróság azzal érvelt, hogy a finomító könnyű célpont lett, mivel a Yandex szolgáltatásában látható volt a terület. Ezek alapján úgy tűnik, a Yandex nem önként kezdett el kitakarni bizonyos részeket a műholdképekből. Ennek ellenére a finomítót eddig 11-szer találták el az ukránok drónjai.
A bíróság ítéletéből az is kiderült, hogy a finomító 2024 óta van rajta az OPK-listán.
A szakemberek szerint a kitakart térképrészletekkel valószínűleg nagyon kevesen foglalkoztak volna, ha az orosz kormány nem kezdte volna el nagyon erősen presszionálni a Yandexet, hogy takarjon ki bizonyos területeken. Így azonban épp ellentétes hatást sikerült kiváltani, és a világ elkezdett a kitakart részletekre figyelni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát .