Habozás nélkül írta alá Sulyok Tamás a Tisza-kormány újabb kulcstörvényeit
Origo
2026-07-01 11:15
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírásával több, a kormányzati működést érintő jogszabály is megjelent a Magyar Közlönyben . A rendelkezések között szerepel a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése, valamint a polgármesterek juttatásainak befagyasztása és költségtérítésük megszüntetése.
A köztársasági elnök nem használta ki a rendelkezésére álló határidőt a döntéshozatal előtt, hanem azonnal aláírta a jogszabályokat. Sulyok Tamás eddig valamennyi olyan törvényt kihirdette, illetve kinevezést aláírt, amelyet a Tisza-kormány elé terjesztett.
Mindeközben komoly politikai nyomás nehezedik az államfőre; korábban Magyar Péter ismertette az úgynevezett „Tisztítótűz művelet” részleteit, amelynek részeként kezdeményeznék a köztársasági elnök leváltását, valamint több alkotmányos és intézményi változtatást is végrehajtanának. A tervek között szerepel egy új alkotmány előkészítése, az országgyűlési képviselők mandátumának 12 évben történő maximalizálása, a 70 éves felső korhatár bevezetése az alkotmánybírák számára, valamint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozása.
A Magyar Helsinki Bizottság eközben azt javasolta a kormánynak, hogy hosszabbítsa meg az Alaptörvény 17. módosításának társadalmi egyeztetésére biztosított határidőt. A szervezet szerint az ötnapos véleményezési idő nem biztosít elegendő lehetőséget a társadalmi részvételre, emellett kifogásolta a módosítás több elemének indoklását is, ugyanakkor egyes, a jogállamiság helyreállítását célzó változtatásokat támogathatónak nevezett.