Kármán András új alapokra helyezné a költségvetés-tervezést, jön a pénzügyi reform
ATV
2026-07-01 10:31
Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy elérhetővé tették a 2027-es költségvetés tervezéséhez szükséges tájékoztatót.
A tárcavezető a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Magyarország helyzetét, a Tisza-kormány mozgásterét a költségvetés helyzete és annak tervezése alapvetően meghatározza. Példaként említve a közös családi kasszát hozta fel, amiről azt írta: ha gondosan megtervezik, megteremtik a bevételeket, kalkulálnak a kiadásokkal, felelősen gazdálkodnak, addig a család pénzügyileg stabil és kiszámítható lesz.
A családi kassza tervezése azt is megmutatja, hogy a család mit tart fontosnak, hol érzi úgy, hogy valamire költenie kell vagy éppen nem kell – írta Kármán András. A miniszter szerint az előző években nem volt stabilitás, és hiányzott az átláthatóság a költségvetésben, amely rendszeresen tervezés nélkül került a parlament elé.
A kapkodásnak és felkészületlenségnek meglettek a szükségszerű következményei: a hibák, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság – sorolta a gondokat a tárcavezető.
Kármán András példaként felhozta a 2026-os pénzügyi tervezetet, amelyet tavaly nyáron fogadott el a parlament, de már 2025-ben, a költségvetési év előtt nyolc alkalommal módosították azt. A pénzügyminiszter szerint az Orbán-kormány nem volt őszinte a magyar gazdaság állapotát illetően sem a lakosság, sem a szektor kiemelkedő szereplői felé, ugyanis, ha nem lett volna kormányváltás, valóban elérték volna a 8,3 százalékos hiányt GDP-arányosan.
A tárcavezető bevallása szerint nem tudja, hogy az előző kormány szándékosan vagy szimplán szakszerűtlenségből, de úgy készítette el a 26-os költségvetést, hogy abból nem derült ki világosan a szakértők számára sem, hogy melyik területre mennyit költ az állam valójában. Ezzel indokolta azt is, hogy „csökkent a befektetői bizalom, nőttek a kamatok, és bizonytalanná váltak a hazai vállalkozások és családok”.
Ez várható jövőre
Kármán András ígéretet tett arra, hogy a Tisza-kormány szakít ezzel a rossz metódussal, és kezdeményezni fogja az államháztartási törvény módosítását, amely egy őszi idősávot – várhatóan az október 1–31. közötti időszakot – határoz meg a költségvetési törvényjavaslat benyújtására, hogy közelebb kerüljön a tervezési és a tervezett időszak, több megbízható adat álljon rendelkezésre. Biztos benne, hogy egy megalapozott, reális költségvetés erősíti a közbizalmat és a befektetői bizalmat is.
A miniszter szerint egy megalapozott és reális költségvetés erősíti a köz- és a befektetői bizalmat is. A tervezési tájékoztató alapján a 2027-es büdzsé már olyan rendszerben készül, amely figyelembe veszi a kormány vállalását a közpénzügyi keretrendszer átalakítására és az államháztartás fenntarthatóságának javítására.
A törvényjavaslat a hatályos kormányzati struktúrára épül majd, így az egyes szakpolitikai területek kiadásai egy helyen jelennek meg. Az előkészítés során a 2027-es előirányzatokat – a többéves kötelezettségvállalási lehetőségeket is figyelembe véve – minden esetben úgy kell meghatározni, hogy azok összhangban legyenek a tényleges, 2027-re várható pénzügyi teljesítéssel.