← Vissza

news.bsdnet.hu

Medián: tovább nyílt az olló a Tisza és a Fidesz között, 73 százalékon áll a kormánypárt

24.hu 2026-07-01 11:25
Egy kicsivel még tovább nyílt az olló a Tisza és a Fidesz–KDNP között. A Medián júniusi közvélemény-kutatása szerint, amelyet a HVG közölt,  két és fél hónappal a választások után sem múlik az eufória: a teljes népességen belül 60 százalékon áll a Tisza, míg a Fidesz 18 százalékon, a választani tudók, valamint a választani tudó biztos szavazók között 71-, illetve 73 százalék a kormánypárt támogatottsága, Orbán Viktoréké pedig 21-21 százalékos. Egy hónap alatt a teljes népességben hibahatáron belüli mértékben, 1 százalékponttal csökkent ugyan a kormánypárt támogatottsága, az ellenzék viszont 3 százalékpontot veszített. A fideszesek nemcsak kevesebben lettek, de a pártjuk iránti elkötelezettségük is lazult: azok körében, akik állításuk szerint biztosan részt vennének egy közeljövőben tartandó új választáson, és tudnak is pártot választani, a Fidesz két százalékpontot veszített, míg a Tisza három százalékpontot erősödött. Ráadásul a májusi 62 után immár a válaszadók 63 százaléka állítja, hogy áprilisban a Tisza Pártra szavazott. Nemcsak a Medián mér 70 százalék körüli támogatottsági szinteket a Tiszának: a legtöbb közvélemény-kutató szerint az 1990-es rendszerváltás óta nem volt ilyen népszerű párt az országban.The post Medián: tovább nyílt az olló a Tisza és a Fidesz között, 73 százalékon áll a kormánypárt first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →