← Vissza

news.bsdnet.hu

Forsthoffer Ágnes: „sajnálom, hogy el kellett mondanom ezt a beszédet”

ATV 2026-07-01 11:52
A házelnököt megdöbbentette és elszomorította a helyzet, egy korábbi esetet is megemlített a parlamentben. Forsthoffer Ágnes felszólalásában emlékeztetett: öt évvel ezelőtt Tordai Bence Varga Mihályhoz lépett oda az ülésteremben, miközben telefonjával videózta őt. A pénzügyminiszter az esetet provokációnak találta, minek következményeképp házelnök a képviselő tiszteletdíját több mint 8 millió forinttal csökkentette. Hozzátette, ezt később az országgyűlés is megerősítette, számos, ma is mandátummal rendelkező képviselő igen szavazatával. „Támogatta ezt a tiszteletdíj-csökkentést az a képviselő is, aki az elmúlt időszakban mobiltelefonjával több alkalommal filmezett, vakujával világított, a felszólalóra történő nyomásgyakorlás és zavarás céljából” – utalva ezzel Pócs Jánosra. Forsthoffer Ágnes egy másik képviselőre is utalt – nem megnevezve – aki szintén videókat készített az ülésteremben, „legfőképpen abból a célból, hogy mások lejáratására alkalmas közösségi médiatartalmakat készítsen” – fogalmazott. „Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok” – tette hozzá felszólalásában a házelnök, posztjában pedig azt is kifejtette , sajnálja, hogy el kellett mondania ezt a beszédet és ilyen témáról kellett szólni a parlamentben. „Mindent megtettem eddig azért, hogy szakítsak az eddigi gyakorlattal, és ne pénzbüntetéssel kelljen biztosítani a parlamenti munka tekintélyének megóvását. Legutóbb is így hoztam döntést, még személyem érintettsége esetén is” – írta.
Eredeti cikk megtekintése →