Fordulat az NB I közvetítésének ügyében: Ezen a csatornán lehet majd nézni a meccseket?
Origo
2026-07-01 12:16
Az Index úgy tudja, hogy az MLSZ végül elfogadta a közmédia ajánlatát, miután a korábban remélt bevételt nem sikerült elérni az NB I-es pályázati eljárás során. A lap szerint ezzel lezárulhat az elmúlt hónapok egyik legnagyobb visszhangot kiváltó médiapiaci ügye.
Az ügy előzménye, hogy az MLSZ tavasszal írta ki az NB I és az NB II közvetítési jogaira vonatkozó pályázatot. A folyamat a vártnál hosszabbra nyúlt, a beadási határidőt többször is meghosszabbították, miközben a sajtóban egymást érték a találgatások arról, sikerül-e a jelenlegi szerződéshez hasonló értékű megállapodást kötni.
Az Origo Sport korábban is beszámolt arról , hogy a közvetítési jogokból származó bevétel kiemelten fontos a magyar profi labdarúgás finanszírozásában, ezért a tender eredményét nagy figyelem övezte, ugyanakkor végül a korábbinál jóval alacsonyabb összegért születhet megállapodás. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett a közvetítési jogok sorsáról.
– A szövetség álláspontja szerint 15-20 százalékot anélkül is lehetne vágni a több helyütt túlárazott költségvetésen, hogy az érdemben befolyásolná a működést és a szakmai munkát – hívta fel az NB I-es csapatok figyelmét a racionális büdzsétervezésre Vági Márton, az MLSZ főtitkára.
Az Index megkereste a szövetség elnökét is, aki megerősítette, hogy találkoztak, ugyanakkor hangsúlyozta: a közvetítési jogok értékesítése az MLSZ hatáskörébe tartozik, és a döntést szakmai, illetve gazdasági szempontok alapján hozzák meg.
Az NB I 2026–2027-es kiírása július utolsó hétvégéjén rajtol, a sorsolásról itt írtunk korábban.