● news.bsdnet.hu

A Központi Statisztikai Hivatal adatai is jól érzékeltetik, hogy a külföldre távozó magyar munkavállalók, a hazatérők, a szomszédos országokból érkező magyar nemzetiségű bevándorlók, valamint a harmadik országbeli vendégmunkások egyaránt alakítják az összképet. A helyzet komplexitását fokozza a nem hagyományos vándorlási viselkedésminták terjedése, amelyek egyre inkább megkérdőjelezik mind a jelenség mérésére eddig használt fogalmi és módszertani keretek, mind pedig a migrációs helyzet szabályozását célzó hagyományos szakpolitikai eszközök használhatóságát. Az ENSZ adatai szerint a világ népességének közel 4 százaléka él a szülőhazáján kívül. Habár a magyarok esetében ez az érték kissé magasabb (5,6 százalék), elég a szomszédos államok adataira vetnünk egy pillantást, hogy belássuk, a magyar kivándorlás mértéke nem kiemelkedő. A lakosságarányos kivándorlási ráta Ukrajna és Románia esetében 25 százalék körül alakul, de Horvátországban is meghaladja a 20, Szerbiában pedig a 14 százalékot. Mindez nem kisebbíti a kivándorlás jelentőségét, hiszen ez hazánk egyik meghatározó társadalmi folyamata volt az elmúlt évtizedekben, amelynek gazdasági, munkaerőpiaci vonatkozásai ismertek. Nyugati szomszédunk már 2019 óta a magyar kivándorlás legnépszerűbb célpontja, ami jól jelzi – az anyagi szempontok mellett – a földrajzi közelség szerepét a migrációs döntésekben. Ausztria különösen vonzó desztináció a nyugati határszél lakói számára, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegye kivándorlói jelentették az oda érkezők felét. Az érem másik oldala, hogy a kivándorlás növekedésével a visszavándorlók száma is meredeken emelkedett az utóbbi években, elsősorban éppen Ausztriából: tavaly meghaladta a 17 ezer főt az onnan hazaérkezők száma. Ennek ellenére a magyar állampolgárok vándorlási egyenlege tartósan negatív maradna, ha nem vennénk figyelembe a külföldön, elsősorban a szomszédos országokban született magyarok bevándorlásának jelenségét. Nekik köszönhető, hogy 2025-ben, több év kihagyás után újra többletet mutatott a mérleg. A külföldi állampolgárok vándorlási különbözete éppen ellenkező irányú trendet követ. A Covid19-járványt követő évek 20 ezer főt is meghaladó pozitív egyenlege után 2025-re lényegében kiegyenlítődött az ide érkező és az innen távozó külföldiek létszáma. Az előbbieké 47,2 ezer, míg az utóbbiaké 46,5 ezer fő körül alakult 2025-ben, így a tavalyi vándorlási mérleg esetükben az elmúlt évek legalacsonyabb értékét vette fel. Az ide érkezők körében legmagasabb a kínai (15,5 százalék) és a fülöp-szigeteki, munkavállalási célú bevándorlók aránya (13,1 százalék) volt, ami jól tükrözi az akkor érvényben lévő, a külföldiek hazai foglalkoztatására vonatkozó jogszabályok hatását. A különbség a Magyarországon kívül született magyar bevándorlók jelenlétéből fakad, akiknek háromnegyede – több mint 340 ezer fő – a szomszédos országok valamelyikéből települt át. Ez utóbbiak közül is kiemelkedik Románia, ahonnan közel 200 ezer honfitársunk érkezett. A fenti adatok csak a magyar migrációs kontextus komplexitásának érzékeltetésére szolgálnak, a részletesebb elemzés túlmutatna ennek az írásnak a keretein. Szükséges azonban külön hangsúlyt fektetni a migrációnak a magyarországi demográfiai és munkaerőpiaci folyamatokban játszott jelentőségére. Az alacsony termékenységi ráta és a társadalom elöregedése következtében csökken a munkaképes korú népesség aránya hazánkban. Ebben a környezetben a népességmozgásoknak mind a gazdaság, mind a társadalom szerkezetére kifejtett hatása számottevő. A KSH statisztikái alapján elmondható, hogy a teljes vándorlási különbözet pozitívuma kismértékben ellensúlyozni tudja a lakosság természetes fogyását, azonban a ki- és a bevándorlók csoportjainak heterogenitása szegmentált kormányzati beavatkozást igényel, legyen szó a határon túli vagy a visszavándorló magyarok (re-)integrációjáról, vagy éppen a külföldiek munkaerőpiaci jelenlétének szabályozásáról. A migrációval kapcsolatos szakpolitikai dilemmák értelmezését tovább nehezíti, hogy a mobilitás formái maguk is jelentős átalakuláson mennek keresztül. Az egykor domináns, tartós letelepedésre épülő migrációs mintázatok mellett egyre gyakoribbá válnak az ideiglenes, az ismétlődő és a több ország között zajló vagy körkörös mozgások. A nemzetközi szakirodalom hangsúlyozza e mobilitási formák potenciális előnyeit. Az ismétlődő és a körforgásszerű népességmozgások lehetővé teszik a pénzügyi, a humán- és a társadalmi tőke intenzívebb áramlását a küldő és a befogadó országok között, ami kedvező gazdasági hatásokkal járhat, miközben minimalizálják a bevándorlás társadalmi költségeit a célországokban, és akadályozzák a küldő területek elnéptelenedését. A következő évek egyik kulcskérdése az lesz, hogy Magyarország miként tudja összehangolni a gazdasági szükségleteket, a demográfiai kihívásokat és a társadalmi kohézió megőrzésének szempontjait egy olyan korszakban, amikor a földrajzi mobilitás a mindennapi élet egyik meghatározó elemévé vált. Ennek előfeltétele, hogy a statisztikai és a szakpolitikai gondolkodás alkalmazkodjon a migráció új formáihoz, és a tartós letelepedés logikájára épülő, hagyományos megközelítéseket új szempontokkal egészítse ki. A nemzetközi vándorlás ugyanis ma már egyre kevésbé értelmezhető egyszeri helyváltoztatásként, sokkal inkább folyamatos, többszereplős és körforgásszerű társadalmi folyamatként kell rá tekintenünk.