Felcsaptak a lángok egy lakóházban, rengeteg a halott és a sérült
Origo
2026-07-01 12:49
Többen meghaltak, valamint megsérültek , miután tűz ütött ki egy tízemeletes lakótömbben Antwerpenben. A hírek szerint a lángok szerdán reggel csaptak fel a Linkeroever negyedben található épület nyolcadik emeletén, a környéket pedig csakhamar sűrű, fekete füst öntötte el.
A belga rendőrség közlése szerint több mint 200 ember élt a tömbben, több áldozat holttestét pedig már megtalálták. Az egyik lakó, Geert Dewulf a köztévének úgy nyilatkozott, a sűrű füst miatt nem tudott kijutni a lakásából.
- mondta el.
A tűzoltók elmondása szerint lakásról lakásra jártak, hogy felkutassák a lehetséges áldozatokat, a gyorsan terjedő füst azonban nagyban megnehezítette az emberek evakuálását. A hírek szerint Antwerpen korábbi polgármesterét, Bob Coolst sikeresen kimentették az épületből, majd kórházba szállították.
A rendőrség azt közölte, egyelőre túl korai lenne megállapítani a tűz keletkezésének okát. Marie de Clercq, az antwerpeni tűzoltóság szóvivője szerint egy összetett tűzesetről van szó, amelynek az oltását a rossz látási viszonyok és az épületben lévő sűrű füst is megnehezítette. Mindeközben Bart De Wever miniszterelnök úgy nyilatkozott, mélyen együtt érez a tűzvész áldozatainak szeretteivel és a kitelepített lakókkal is - írja a BBC.
JUST IN: Multiple people dead, several others seriously injured after an apartment building fire in Antwerp, Belgium. pic.twitter.com/xBSQ5kTbdO