← Vissza

news.bsdnet.hu

70 millió euróért vásárolt belső védőt a Liverpool

Index 2026-07-01 13:40
A Premier League legutóbbi idényében ötödik Liverpool – amely Szoboszlai Dominik , Kerkez Milos és Pécsi Ármin személyében három magyar válogatott futballistát is foglalkoztat – már januárban megegyezett a 20 éves hátvéddel, akit az angol sajtóban megjelent hírek alapján 60 millió fontért (70 millió euró) igazoltak át a francia Rennes-től. A fiatal bekk öt évre szóló megállapodást írt alá Angliában. Jérémy Jacquet a Rennes első csapatában 33 mérkőzésen futballozott, a legutóbbi idényben 21-szer, februártól vállsérülése miatt hiányzott, de a liverpooliak felkészülését várhatóan már egészségesen kezdheti meg, írja az MTI. A korosztályos francia válogatottakban foglalkoztatott Jacquet bő egy évet kölcsönjátékosként szerepelt a Clermont-nál, amelyben 24 mérkőzésen lépett pályára, és amikor 2025 februárjában visszatért a Rennes-hez, a Transfermarkt.de becslése alapján értéke egymillió euró volt, szemben a mostani 55 millióval. A Liverpool a nyári átigazolási időszakban elveszítette a szintén belső védő Ibrahima Konatét, aki a Real Madridban folytatja pályafutását.
Eredeti cikk megtekintése →