← Vissza

news.bsdnet.hu

„Nem minden döntés tükrözte azt a bizalmat, amiben reménykedtem” – távozik az FTC első olimpián járt női tornásza

24.hu 2026-07-01 13:47
A novemberben térdműtéten átesett sportoló szerdán közösségi oldalain jelentette be, hogy távozik a zöld-fehérektől, arról azonban egyelőre nem írt, hogy hol folytatja pályafutását. „Nehéz szívvel, nem önszántamból, de eljött az idő, hogy elköszönjek a Fraditól. Sajnos nem úgy alakult a történetem vége a Fradiban, ahogy azt elképzeltem. Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy amikor az idő eljön, ebben a klubban fogom lezárni a tornász pályafutásom. Egy sérülés mindig nehéz időszak egy sportoló életében, ilyenkor még inkább számít az, hogy ki áll melletted. Úgy érzem, nem minden döntés tükrözte azt a bizalmat, amiben reménykedtem. Ennek ellenére – büszke vagyok rá, hogy ezt a klubot képviselhettem, és mindig mindent megtettem a sikerekért. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy az első női tornász lettem aki olimpián képviselhette a Fradit – írta bejegyzésében, melyben megköszönte a szurkolóknak a támogatást, valamint azzal zárt, küzdeni mindig, feladni soha. A párizsi olimpián felemáskorláton szerepelt 23 éves tornász tavaly ősszel a jakartai világbajnokságon egyéni összetettben és felemáskorláton is döntőbe jutott. A francia fővárosban viszont mindkét térde megsérült, ami miatt fel kellett adnia a döntőt, másnap mégis részt vett a szerdöntőben, melyben a leugrásnál rásérült a térdére és nyolcadik lett. Kapcsolódó Igazi sztárt igazolt a Honvéd, aki ott is van és nincs is ott Az ügylet pikantériája, hogy Mészáros Krisztofer, az egyéni összetettben olimpiai kilencedik, talajon Eb-ezüstérmes tornász úgy érkezik Budapestre, hogy marad Győrben. The post „Nem minden döntés tükrözte azt a bizalmat, amiben reménykedtem” – távozik az FTC első olimpián járt női tornásza first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →