Hetvennégy éves korában elhunyt Victor Willis, a Village People egykori frontembere és legismertebb slágereinek – köztük a YMCA, a Go West és az In The Navy – társszerzője.
A hírt a zenekar jelentette be a közösségi oldalán. Közleményük szerint Willis rövid lefolyású, súlyos betegség következtében halt meg.
A Village People az 1970-es évek végének egyik legikonikusabb amerikai diszkóegyüttese volt. Jellegzetes megjelenésükről voltak többek között ismertek: mindannyian maszkulin, amerikai sztereotípiákat idéző jelmezeket húztak, volt köztük indián, cowboy, építőmunkás, motoros, katona és rendőr. Utóbbit személyesítette meg Willis.
Legismertebb slágerük a Y.M.C.A., amely a zenekar harmadik albumán jelent meg 1978-ban. Ez tizenhét ország slágerlistáján került az első helyre, azóta is sportesemények, esküvői bulik és diszkók kedvelt alapdarabja.
Willis 1980-ban kilépett a bandából, később hosszú jogi harc után visszaszerezte több dala szerzői jogainak egy részét, és 2017-ben újra csatlakozott a Village People-höz.
A zenekar tavaly Donald Trump beiktatásán is fellépett – természetesen a Y.M.C.A. hangzott el.