← Vissza

news.bsdnet.hu

Már az elején szólt az adatvédelmi hivatal elnöke, Sulyok Tamásnak ki kell adnia, mit írt a Velencei Bizottságnak

Népszava 2026-07-01 14:05
Vizsgálatot indított a Sándor-palota ellen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kezdeményezésére, miután a köztársasági elnök hivatala nem adta ki, mit kért Sulyok Tamás a Velencei Bizottságtól. A jogvédő szervezet szerdai tájékoztatása szerint közérdekű adatigényléssel kérték ki a dokumentumokat. A Sándor-palota ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy az iratokban szereplő érvek döntés megalapozását szolgáló adatok, és megismerhetővé tételük veszélyeztetné a Velencei Bizottság, illetve a köztársasági elnök álláspontjának szabad kifejtését, valamint tevékenységük külső befolyástól mentes ellátását. A TASZ szerint azért lenne fontos a megkeresés nyilvánossága, mert ebből kiderülne, Sulyok Tamás milyen veszélyeket lát a tervezett lépésekben, és milyen érveket hozott fel saját álláspontja mellett. A NAIH elnöke a TASZ-nak küldött tájékoztatásban azt rögzítette, hogy a köztársasági elnök lemondásának kérdése és az ahhoz kapcsolódó valamennyi körülmény kiemelt közérdeklődésre tart számot. A hatóság szerint a Velencei Bizottságnak megküldött beadvány és az arra adott válasz közérdekű adat. Ráadásul nincs olyan jövőbeli köztársasági elnöki döntés, amelyet ezek az iratok megalapoznának, és a Velencei Bizottság válaszlevele sem hat a jövőbeli döntéshozatalra. A hatóság azt is közölte: mivel a Velencei Bizottság nemzetközi szervezetként nem tartozik a magyar információszabadságról szóló törvény hatálya alá, nem lehet a magyar törvény szerinti korlátozási okokra hivatkozva megtagadni az eljárásához kapcsolódó adatok kiadását. A TASZ szerint Sulyok Tamás újabb döntés előtt áll: önként közzéteheti az adatokat, vagy megvárhatja, amíg a NAIH szólítja fel erre.
Eredeti cikk megtekintése →