← Vissza

news.bsdnet.hu

Ákos betegsége: Az orvos türelemre inti az énekest és a sorstársait

Origo 2026-07-01 15:00
Ákos szerda reggel, közösségi felületein jelentette be, hogy idén tavasszal pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták. A Kossuth-díjas énekes egy rutinvizsgálat során szembesült a lesújtó hírrel és azóta már túl van egy műtéten, ami jó hír, hiszen ez annyit jelent, hogy a gyógyulás útjára lépett. Az is bizakodásra adhat okot, hogy Ákos egyúttal bejelentette, tervei szerint a december 12-ei Arénakoncertjét megtartja, vagyis az orvosai szerint addigra felerősödik annyira, hogy visszatérhet a színpadra. Az Origo megkereste Dr. Bense Tamás főorvost, min mehetett keresztül a zenész az utóbbi hetekben és mi várhat még rá a teljes gyógyuláshoz vezető úton. „ A pajzsmirigyrák könnyen felfedezhető , hiszen a nyak elülső területén feltűnő duzzanat felhívja rá a figyelmet. A képalkotó vizsgálatok és a vérvétel pedig nagyon hamar megadják a pontos diagnózist. Az időben elkapott daganat esetén pedig nem kell áttétektől tartani. Kései felismerés esetén az áttétek először a nyaki nyirokcsomók magasságában, majd pedig a csontokban és a tüdőben jelentkezhetnek.” „Az utókezelés általában hosszabb időt vesz igénybe. A megnyugvást pedig az utókezelés utáni kontrollvizsgálat adhatja meg a beteg és családja számára. Ezt követően rendszeres vér- és hormonvizsgálat vár a gyógyulás útján járó páciensre, melyekre eleinte sűrűbben, majd az idő előrehaladtával egyre ritkábban kell sort keríteni” – mondta el általánosságban a szakember. Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy Ákosnak és a sorstársainak milyen életmódbeli változtatásokat kell eszközölniük annak érdekében, hogy minimalizálják a visszaesés, vagyis a rákbetegség újbóli kialakulásának kockázatát. „A gyógyulás után is fontos a komolyabb fizikai megterhelés kerülése. Ugyanakkor be kell iktatni a laza sportot a mindennapokba. Ezt természetesen a terhelhetőség mértékével megegyezően, a fokozatosság elvét követve. Nagyon fontos továbbá, hogy nem szabad elsietni a munkába való visszatérést.” „A rendezett családi háttér pedig jótékonyan hathat a teljes gyógyulásra. Fontos továbbá az egészséges étrend, hogy ne szaladjon el az ember testsúlya, egyben a vérnyomás és pulzusszám gyakori ellenőrzése is elengedhetetlen. Ha kiugró eltérés mutatkozik és sűrűn jelentkezik, a kontroll időpontjától függetlenül azonnal fel kell keresni a kezelőorvost. Ilyen esetekben a gyógyszerezés újrakalibrálása a következő lépés. Az időben kezelt pajzsmirigyrák jól gyógyítható. A betegek nyolcvan-kilencven százaléka felépül” – tette hozzá Dr. Bense Tamás . Mi pedig innen is gyors és végleges gyógyulást kívánunk Ákosnak ! Daganatos betegséggel küzd Kovács Ákos Az 58 éves énekes közleményt adott ki egészségügyi állapotáról, amelyben elárulta, hogy tavasszal pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. #origo #kovácsákos #énekes #daganatosbetegség #pajzsmirigy
Eredeti cikk megtekintése →