← Vissza

news.bsdnet.hu

Visszaélések miatt több embert rúgtak ki a BKK-tól

Klubrádió 2026-07-01 14:41
Visszaélések miatt több munkavállalóját is elbocsátotta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Egy belső vizsgálat szerint ugyanis pár taxi-, illetve járműellenőrzést végző dolgozó több ellenőrzést (például klímaellenőrzést) tüntetett fel a jegyzőkönyvekben, mint amennyit ténylegesen elvégzett, emellett szolgálati gépjárművek menetleveleit és munkaidő-nyilvántartást, jegyzőkönyveket hamisítottak. A trükközés célja az volt, hogy így magasabb, többnyire éjszakai pótlékokat szerezzenek. A Telex az ügy részleteit ismerő forrástól úgy értesült, hogy az érintett ellenőrök magáncélra használtak például szolgálati autókat. A teljes kár egyelőre nem ismert, az előzetes információk szerint néhány milliós nagyságrendről van szó. Úgy tudják, az elkövetők viszonylag sok nyomot hagytak maguk után, történt például olyan eset is, hogy december 24-én éjszaka a BKK vonzáskörzetén bőven kívül eső Kecskeméten használták az egyik szolgálati autót. A BKK közleményében azt írta, a belső vizsgálatot pár hete, egy bejelentés után indították. A vizsgálat arra jutott, hogy a munkavállalók közvetlen felettesük, a szakterületi vezető közvetlen támogatásával, de a többi vezető tudta nélkül trükköztek a statisztikákkal. A portál információi szerint a vezetőn kívül három munkavállaló érintett az ügyben. A belső ellenőrzés után ezért a cég azonnal felfüggesztette az érintett vezetőt, majd az ellenőrzés lezárása után őt is elbocsátották. Úgy tudják, az ügy érintettjei beismerték a visszaéléseket. Az ügyben további munkáltatói, polgári, sőt büntetőjogi jogkövetkezményekre lehet számítani, a BKK felső vezetése pedig több azonnali és középtávú intézkedést kezdeményezett – a szolgáltatás-ellenőrzési terület munkafolyamatait például szigorú felülvizsgálatnak vetették alá, illetve a hatékonyság növeléséhez és a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedésekről is döntöttek.
Eredeti cikk megtekintése →