← Vissza

news.bsdnet.hu

Keserű igazság az abortuszról

Magyar Hang 2026-07-01 15:00
Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben! Az új egészségügyi miniszter bátran felvállalta, hogy eltörli a szívhangrendeletet. Két oka volt erre, egyfelől sosem bizonyosodott be az eredményessége, tehát hogy érdemben csökkentené az abortusztól elállók számát, másfelől – és ez a fontosabb – a szülész-nőgyógyász szakma már a bevezetéskor is szólt, hogy a magzatot károsíthatja szívhangja külvilág számára is hallhatóvá tétele. (A Doppler-ultrahang technológiával készült vizsgálat minimális hőmérséklet-emelkedést okozhat a szövetekben, ezért rutinszerű, nem indokolt használatát – pl. otthoni szívhanghallgatás vagy hosszas „babamozi” céljából – az első trimeszterben kifejezetten kerülni kell – a szerk.) Az ellenzék persze rárepült a szimbolikus témára, politikusnők tiltakoztak hangosan, köztük a két KDNP-s. Emiatt jó felidéznünk, hogy az abortusztörvényt Surján László, az Antall-kormány minisztere alkotta meg (1992, hivatalosan a magzati élet védelméről szól), és vitán felül „liberális”, azaz a nőé a döntés. Orbán Viktor 4 + 16 év alatt véletlenül sem piszkálta ezt a jogot, a szívhangrendelet a „kereszténység védelmében” született, magyarán színjáték volt. Maga Surján momentán a KDNP tiszteletbeli elnöke. Sem az eredeti törvényalkotó (KDNP-elnök), sem a mostani miniszter (a püspökgyermek Hegedűs Zsolt), sem az apprehendáló képviselők (Dúró Dóra, Máthé Zsuzsa, Juhász Hajnalka) személyes hitéről nem kívánok véleményt formálni, bizonyára mindannyian élő lelkiismerettel ápolják Isten-kapcsolatukat. Van azonban ennél súlyosabb kérdés: hogy Krisztus ügyét rosszul képviselik a harcos abortuszellenesek. A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap 2026. július 2-ig kapható 2026/26. számában . Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz! Már előfizető vagyok, bejelentkezem!
Eredeti cikk megtekintése →