Fucsovics ellenfele megsérült, kenyeret majszolt a teniszmeccs kellős közepén
Origo
2026-07-01 15:41
A világranglista 76. helyén álló Fucsovics Márton kiválóan kezdte a mérkőzést, az első szettben brékelőnybe került, ám a játszmát végül rövidítésben elveszítette, pedig két szettlabdája is volt. Fucsovics azonban nem tört meg: a második felvonásban 0:2-ről fordított, és kiegyenlítette a találkozót.
A harmadik játszmában is hátrányból kapaszkodott vissza. A 20 éves Learner Tient 3:0-ra vezetett, de a magyar játékos nagy küzdelemben utolérte riválisát, majd a tie-breakben magabiztos játékkal átvette a vezetést a mérkőzésen.
A negyedik szettet közel tízperces szünet előzte meg, miután Tien az öltözőbe vonult. Visszatérése után szemmel láthatóan visszaesett a mozgása, fizikális problémákkal küzdött, amit az is jelzett, hogy az egyik pihenő során kenyeret fogyasztott, majd nem sokkal később orvosi ellátást kért hasizma és csípője miatt.
A 34 éves magyar játékos ezzel pályafutása során ismét ott van a legjobb 32 között Wibledonban. A nyolcaddöntőbe jutásért a 22. helyen kiemelt spanyol Alejandro Davidovich Fokinával mérkőzik meg, aki a második fordulóban Marozsán Fábiánt búcsúztatta.
Wimbledoni tenisztorna, férfi egyes, 2. forduló: Fucsovics Márton-Learner Tien (amerikai, 16.) 6:7 (6-8), 6:4, 7:6 (7-4), 6:3