A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
HVG
2026-07-01 16:05
Több mint kétmilliárd forint közpénz ment el tavaly Szijjártó Péternek, az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminiszterének repülős utazásaira – tette közzé Velkey György László, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán .
Összesítése szerint a magángépes utak
összesen 2 milliárd 36 millió 759 ezer 693 forintjába kerültek a magyar adófizetőknek.
„A volt külügyminiszter, aki egyszer munkát hazudva egy oligarcha luxusjachtján nyaralt , és mostanában abban sem teljesen biztos, hogy a családjával milliárdosoknak nevezhetők vagy sem , a hivatali útjain sem vetette meg a luxust” – írta az államtitkár. Majd hozzátette: a minisztérium átvilágítása során jutott tudomásukra, hogy a volt miniszter milyen rendszerességgel bérelt magánrepülőgépeket, és ezekre mennyit költöttek a magyar adófizetők pénzéből.
Tavalyról 19 olyan hivatali út adatai kerültek elő, amelyekhez a miniszter és delegációja magángépet bérelt, ezeket Velkey fel is sorolta bejegyzésében:
Az államtitkár hangsúlyozta: ebben csak a különgépek bérleti díjai vannak benne, a szállással és egyéb kiadásokkal kapcsolatos kiadások nincsenek. A bejegyzését azzal zárta, hogy Szijjártó saját magának adott engedélyt ezekre az utakra, mert a Fidesz-kormány rendeletei ezt lehetővé tették a számára.
Szerdán a 444.hu írt arról, hogy a miniszter közel 246 millió forintért bérelt egy tavalyi amerikai útjához magánrepülőt . Erről az útról korábban az Átlátszó írta meg, hogy Szijjártó New York és Washington között vonattal utazott – és erről közösségi oldalán be is számolt – közben azonban a bérelt magánrepülő is követte .
Az Átlátszó már régóta küzd Szijjártó utazási költségeinek megismeréséért. 2024 tavaszán indított közérdekű adatigénylést az egyik útjával kapcsolatban, miután egy olvasói fotó alapján jól beazonosíthatóvá vált egy magángép, amely aztán pontosan azt az utat tette meg, amelyet Szijjártó is.
A külügy nem adta ki az adatokat, így a szerkesztőség a bírósághoz fordult, majd első és másodfokon is megnyerte a pert . A külügyi tárca időközben törvényt is módosított, hogy eltitkolhassa az utazások részleteit , de a bíróság így is felszólította az adatok kiadására.
A minisztérium ez ellen is fellebbezett, ám a Kúria is az Átlátszó javára ítélt az ügyben. Az ítéletet 2025. december 18-án kapta meg a KKM, azt követően 15 napjuk lett volna végrehajtani azt, de nem tették meg. Az Átlátszó szerint az adatok eltitkolásával a minisztérium folytatólagos jogsértést, valamint alkotmányos kötelezettszegést követett el, ezért végrehajtást indítottak ellene.
https://hvg.hu/itthon/20260303_atlatszo-kozerdeku-adatigenyles-szijjarto-peter-kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium-maganrepulo-kuria-vegrehajtas
Nyitóképünk illusztráció: Facebook / Szijjártó Péter