Minden hatodik ember érintett, de is tudnak erről a veszélyes betegségről
Origo
2026-07-01 16:21
A vesebetegség azért különösen veszélyes, mert gyakran hosszú ideig alig okoz észrevehető panaszokat. A vesét ezért sokszor „csendes szervként” emlegetik, hiszen még jelentős működésromlás esetén sem mindig jelentkeznek egyértelmű tünetek.
A Freiburgi Egyetemi Klinika kutatói mintegy 35 ezer ember vizeletmintáit elemezték a német NAKO egészségügyi vizsgálat keretében. Az eredmények szerint minden hatodik résztvevőnél találtak kóros vesével kapcsolatos értékeket.
A szakértők szerint ez arra utalhat, hogy sok esetben hiányzik a megfelelő szűrés, illetve az orvosok és betegek közötti kommunikációban is lehetnek problémák.
A kutatók nemcsak vizeletmintákat vizsgáltak, hanem véreredményeket is elemeztek. A két vizsgálat ugyanis a vese egészségének eltérő oldalairól ad információt.
A véreredmények alapján közel 5000 embernél találtak csökkent vesefunkcióra utaló jeleket, közülük azonban csak 875-en tudtak arról, hogy ismert vesebetegségük van.
Ez azt jelenti, hogy az enyhe vagy közepes mértékű vesefunkció-romlással élők
A vizsgálat szerint bizonyos csoportok különösen gyakran nem kaptak diagnózist annak ellenére, hogy laboreredményeik alapján fennállhatott vesekárosodás.
A nők és az idősebb résztvevők körében nagyobb arányban fordult elő, hogy nem tudtak az eltérésről. Ezzel szemben a cukorbetegek és magas vérnyomással élők körében valamivel ritkább volt a fel nem ismert probléma, mivel őket gyakrabban ellenőrzik.
A szakértők szerint a korai felismerés kulcsfontosságú, mert a kezdeti stádiumban felfedezett vesebetegség sok esetben gyógyszeresen jól kezelhető.
Súlyos esetben a betegnek akár élethosszig tartó dialízisre lehet szüksége, vagy veseátültetés válhat szükségessé.
A veseműködés ellenőrzéséhez már egy egyszerű vizeletvizsgálat is fontos információkat adhat. Kiemelt érték például a kreatinin, amelyből a veseszűrő képességet jelző eGFR-értéket számítják ki, valamint az albumin, amelynek vizeletben való megjelenése veseműködési zavarra utalhat.
A Német Nephrológiai Társaság szerint több egyszerű életmódbeli lépéssel is csökkenthető a vesekárosodás kockázata:
A szakemberek szerint különösen azoknak érdemes vesefunkció-vizsgálatot kérniük, akik magas vérnyomással, cukorbetegséggel, túlsúllyal küzdenek, korábban volt vesebetegségük, vagy a családjukban előfordult hasonló probléma.
Korábban egy méregtelenítőkúráról is írtunk, amellyel akár egy hét alatt kitisztíthatja a túlterhelt veséjét.