← Vissza

news.bsdnet.hu

Megszólalt Tarjányi Péter az aranykonvoj-ügyről

ATV 2026-07-01 18:36
Gyanúsítottként hallgatta meg a Fővárosi Nyomozó Főügyészség Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ TEK) korábbi főigazgatóját az aranykonvoj-ügyben. Az ügy politikai hullámokat is vetett: Orbán Viktor szerint „elindult a tiszás politikai leszámolás”, nem sokkal később pedig a Fidesz bejelentette, hogy Hajdu János lesz a párt biztonsági igazgatója. Az ATV Egyenes Beszéd vendége Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő volt, aki szerint az ügyben egyelőre „teljes a zűrzavar”. A szakértő abból indult ki, hogy egy különleges egység sem dönthet önállóan arról, hogy „saját szakállára” elfog vagy fogva tart embereket. Tarjányi szerint az ilyen műveletek megrendelés alapján zajlanak: van egy felkérő szerv, amely meghatározza, milyen kockázatra, milyen személyekre és milyen feladatra kell felkészülni. Tarjányi értelmezése szerint az ügyben a NAV lehetett a felkérő szerv, amely a rendelkezésre álló információk alapján kérhette a terrorelhárítók bevetését. A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott: a TEK „hozott anyagból dolgozik ”, vagyis nem maga találja ki, kiket kell elfogni, hanem a megrendelő szerv információi és kérése alapján hajt végre egy akciót. A háttérben a hírek szerint ukrán pénzszállítmányok, közel egymilliárd eurós nagyságrendű mozgások és 146 kilogramm arany mozgatása is szerepelhetett. A szakértő szerint az ügy egyik legnagyobb kérdése az, mi történt az elfogás után. A jelenlegi információk alapján felvetődött, hogy az ukránokat előbb gyanúsítottként kezelték, majd később tanúként tekintettek rájuk. Tarjányi szerint ha a NAV valóban azt közölte volna a TEK-kel, hogy az érintetteket el kell engedni, akkor a különleges egységnek erre nem lett volna mérlegelési joga. Mint mondta, azt szakmailag nehezen tudja elképzelni, hogy egy kommandós egység a felkérő szerv kérése ellenére órákon át fogva tartson embereket. Az interjúban szóba került az a sajtóértesülés is, amely szerint az ügyészek Hajdu János telefonját is bekérték, mert tanúvallomások alapján felmerült, hogy azokban az órákban, amikor az ukránokat a Terrorelhárítási Központ épületében tartották, a TEK akkori vezetője többször beszélt telefonon Orbán Viktorral. Tarjányi erre úgy reagált: önmagában az, hogy egy művelet során egy vezető jelentést tesz a miniszterelnöknek, nem feltétlenül törvénytelen, hiszen lehetnek olyan helyzetek, amikor a művelet jellege ezt indokolja. A döntő kérdés szerinte az, miről szóltak ezek a beszélgetések, ezt azonban a híváslisták önmagukban nem bizonyítják. Tarjányi Péter szerint az ügy tisztázásához nem találgatásokra, hanem dokumentumokra és bizonyítékokra lenne szükség. Úgy fogalmazott: egy ilyen műveletnek nyoma kell legyen, a felkérésektől kezdve a jelentéseken át a belső videófelvételekig . Szerinte ki kell derülnie, pontosan mit kért a NAV, milyen információk alapján indult az akció, hogyan tartották fogva az érintetteket, és mikor milyen utasítások hangzottak el. A szakértő szerint jelenleg egymásnak ellentmondó információcsomagok „csorognak”, miközben a bizonyítékok alapján kellene világosan megmutatni, történt-e jogsértés, és ha igen, ki viseli érte a felelősséget.
Eredeti cikk megtekintése →