Ütik a tőzsdéken az első félév sztárrészvényeit
Portfolio
2026-07-01 19:29
Az ágazatra szerdán egy Bloomberg-értesülés is nyomást gyakorolt, amely szerint a Meta Platforms a szabad felhőkapacitásának értékesítését fontolgatja, ami egyes szakértők szerint arra késztetheti a befektetőket, hogy átértékeljék, vajon a piacra kerülő többletkapacitás lassítja-e az adatközpont-fejlesztéseket. Mivel a Meta a világ öt legnagyobb szerverkapacitás-vásárlójának egyike, egy esetleges stratégiaváltás az egész ellátási láncra komoly hatással lehet.
A SanDisk részvényei több mint 10 százalékot estek, de az idén elért, több mint 760 százalékos szárnyalással még így is az S&P 500 index legjobban teljesítő papírjának számítanak. A szintén NAND-flashmemóriákat gyártó Micron Technology árfolyama 8,6 százalékot veszített értékéből a korábbi 270 százalékos idei ralit követően. Az Intel papírjai 7,8 százalékkal, a Marvell Technology részvényei több mint 7,4 százalékkal, míg az AMD papírjai 4,8 százalékkal értékelődtek le, miközben az Nvidia 1,1 százalékos, a Broadcom pedig 2,2 százalékos veszteségben áll.
A Freedom Capital vezető piaci stratégája szerint a mostani gyengélkedés átmeneti. Úgy véli,
a második félév fő trendje a szektorrotáció lesz,
amelynek során a korábban magasra szárnyaló technológiai papírok árfolyama konszolidálódik, mielőtt az év végére ismét megközelítené a korábbi csúcsokat.
A Bank of America elemzője úgy látja, a SanDisk erős árazási pozíciója tartósnak bizonyulhat, mivel a NAND-memóriák iránti kereslet várhatóan 2027 közepéig meghaladja majd a kínálatot, még ha a negyedéves bázisú áremelkedés üteme idővel lassulhat is. A vállalat árazását a termékösszetétel mellett egyéb tényezők is alakítják, például az, hogy egy adott negyedévben hány új üzleti modellre épülő szerződést sikerül kötniük.
A SanDisk áprilisban vezette be a hosszú távú NBM-konstrukciókat, amelyeket a társaság szerint szilárd pénzügyi kötelezettségvállalások támasztanak alá, ezáltal javítva a nyereségtermelő képességet. Az elemző arra számít, hogy a felhőszolgáltató és a lakossági ügyfelek többsége aláírja majd ezeket a megállapodásokat, ami a teljes iparág számára előnyös lehet. Így ugyanis a megrendelők biztosíthatják a szükséges mennyiséget és részben az árakat is, miközben a SanDisk jobban előrejelezheti a keresletet. Az elemző rámutatott, hogy ezek a szerződések akár 2028-on túlra is rálátást biztosítanak, és garantálják a bruttó marzs egy bizonyos szinten tartását.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images