Hová tűnt a borravaló? Már az is nagy szó, ha kapnak 100 forintot! Vendéglátósok nyilatkoztak
Hajdú-Bihar (HAON)
2026-07-01 19:30
A tartós hőség mindenki szervezetét megviseli, és bizony ilyenkor a vendéglátásban dolgozók is még nehezebb helyzetben vannak. Eljutott hozzánk, a debreceniek közül egyre többen döntenek úgy, a saját konyhájukat inkább „takarékra” teszik, jól elkerülik azt, és inkább házhoz rendelnek, vagy beülnek egy klimatizált étterembe . Az általunk megkérdezett futárok szerint a kánikula miatt szinte megduplázódott a házhoz rendelések száma, a pincérek pedig arról számolnak be, hogy alig győzik a vendégeket kiszolgálni. Miközben a munka egyre több, a borravaló egyre kevesebb.
– mondta lapunknak egy debreceni futár.
Mint fogalmazott, sokan azt hiszik, hogy minden futár légkondicionált autóval dolgozik, pedig ez korántsem igaz.
– tette hozzá, majd rámutatott, a borravaló ma már szinte eltűnt.
– emelte ki.
Az éttermekben sem könnyebb a helyzet. Egy debreceni pincér szerint a kánikula miatt folyamatos a telt ház, a vendégek türelme azonban egyre fogy.
– hangsúlyozta, és ő maga is kiemelte, a borravaló is egyre ritkább.
– jegyezte meg.
A témában a Hajdú Online Facebook-oldalán is megkérdeztük olvasóinkat: Mennyi borravalót szokott adni a futárnak vagy az étteremben a pincérnek?
A hozzászólásokból gyorsan kiderült, hogy a kérdés erősen megosztja az embereket. Sokan úgy vélik, a szervizdíj mellett már nincs helye a borravalónak.
– olvasható, míg egy másik a következőt írja:
– húzta alá.
Többen úgy fogalmaztak, mióta van szervízdíj, nem adnak. Kártyával fizetnek és slussz-passz. Be kell osztaniuk a pénzük.
Mások szerint viszont a jó munkát illik honorálni.
– jegyezte meg egy hozzászóló. Míg egy másik is kommentelt:
– fogalmazott.
Volt, aki futárként osztotta meg a saját tapasztalatait. Elmondta, van, amikor csak 100 forintot kapnak, de akadnak kedves vevők, akik ebben a nagy melegben legalább egy hideg innivalóval kínálják meg őket.
Egy volt vendéglátós szerint pedig nem is mindig a dolgozóhoz kerül a borravaló.
– osztotta meg.
A hozzászólásokból jól látszik, hogy míg sokan természetesnek tartják a borravalót, legalább ugyanennyien gondolják úgy, hogy a mai árak és a szervizdíj mellett ez már nem elvárható. Tehát továbbra is igaz, mindenki maga dönti el, mit enged, vagy éppen mit nem a pénztárcája.
Ajánljuk még: