← Vissza

news.bsdnet.hu

Bejelentést tett Hegedűs Zsolt: beengedik a sajtót az egészségügyi intézményekbe

Origo 2026-07-01 20:48
A Semmelweis-nap alkalmából lehetővé teszi „az Orbán-kormányok alatt erősen korlátozott” nyilatkozattételt az egészségügyi dolgozók számára az Egészségügyi Minisztérium – közölte a tárca. Közleményükben idézték Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, aki szerint meg kell haladni az „elhallgattatás rezsimjét” meg kell haladni ahhoz, hogy a magyar egészségügyben őszinte, a szakmai erényekre büszke és a hibákkal szembenézni képes kommunikáció alakulhasson ki. Ezért az Egészségügyi Minisztérium mától engedi az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak a nyilatkozást a sajtóban. Hegedűs Zsolt továbbá utasította az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) frissen kinevezett igazgatóját, Tótth Árpádot, hogy gondoskodjon a fenntartásában lévő egészségügyi intézmények transzparenciájáról. Az országos kórház-főigazgatónak gondoskodnia kell arról is, hogy az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények a sajtó megkereséseit folyamatosan fogadják, és mielőbb megválaszolják. Az OKFŐ vezetője azt is utasításba kapta, hogy az intézményekbe a sajtó méltányos szabályok szerint beléphessen, a betegek személyiségi jogai és méltósága megvédése mellett felvételeket készíthessen a nyilvánosság tájékoztatása érdekében. Emellett az OKFŐ által fenntartott intézményeknek a nyilvánosságot korlátozó belső szabályaik felülvizsgálatát két héten belül el kell végezniük. Hegedűs Zsolt az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Országos Vérellátó Szolgálat vezetőit is utasította, hogy a sajtó megkereséseit folyamatosan fogadják, és gondoskodjanak azok mielőbbi megválaszolásáról. Az Egészségügyi Minisztérium egyúttal ajánlást dolgozott ki az egészségügyi dolgozók nyilvános szakmai megszólalásairól, amely az egészségügyi dolgozók számára világos, közérthető és a mindennapi gyakorlatban alkalmazható útmutatást ad arra, hogy mikor, milyen feltételekkel és milyen módon szólalhatnak meg nyilvánosan az egészségügyet érintő kérdésekben. A miniszter szerint az ajánlás elősegíti a közvélemény hiteles tájékoztatását, a szakmai párbeszédet, a betegbiztonsági kockázatok láthatóvá tételét, valamint a dolgozók jóhiszemű szakmai megszólalásainak védelmét, valamint rögzíti, hogy a nyilvános szakmai megszólalás nem öncélú kommunikáció, hanem a betegbiztonság, a szakmai minőség, a közbizalom és az egészségügyi rendszer fejlődésének eszköze lehet.
Eredeti cikk megtekintése →