Kissé gyengült a forint az esti órákban a délutáni erősödés után
Portfolio
2026-07-01 20:26
Kissé gyengült a forint az esti órákban, az euróval szemben a 355,7-es szinten áll az árfolyam.
Pillanatnyilag megtorpant a hazai fizetőeszköz menetelése. Bár a forint árfolyamában a dollárral szemben korábban egy kiugró leszúrást láthattunk, amely több mint két egységes javulást hozott, a lendület ezeken a szinteken most megállni látszik.
A jelenlegi technikai kép:
A korábbi roham. Az amerikai valuta gyengülése miatt a kurzus a 313,4-es szintről egészen a 311-es határig erősödött.
A jelenlegi helyzet. Ezen a kritikus ponton az erősödési hullám egyelőre elakadt, az árfolyam oldalazásba kezdett.
Napi teljesítményéhez kiugró leszúrást történt a forint árfolyamában, amely a dollárral szemben több mint két egységet javított. Az amerikai valuta gyengülése miatt, 313,4-ről mostanra már 311 határán jár a kurzus.
Ez persze húzza az euróval szembeni árfolyamát is, ahol ismét a 355-ös szint alá érkezett be a magyar deviza, így az új napi csúcsa jelenleg 354,75.
A délelőtti gyengülési hullám után úgy tűnik, stabilan visszaküzdötte magát a magyar deviza, ami az euróval szemben napi csúcsa óta egy szűkebb, 0,3 egységes sávban mozog, 355,7 és 355,9 között.
Eközben a dollárral szemben némileg gyengébben teljesít a forint. Itt a korrekciós leszúrás óta két lépcsőben gyengült a magyar deviza, és jelenleg már ismét a 312,9-es szinthez közelít.
Kora délutánra a hajnali állapotánál is erősebb pozíciót ért el a forint, ami az euróval szemben 355,7 környékéig ment, ami persze még mindig elmaradt a hétvégére beállt 354-es szinttől.
A dollárral szemben ugyan ezen időszakban volt némi gyengülés, és egy időre 312,8-ig met a forint, azonban jelenleg már egy szűkebb sávban, 312 és 312,3 között mozog.
Az eurózóna inflációja júniusban 3,2 százalékról 2,8 százalékra mérséklődött, ami arra utal, hogy a korábban vártnál kisebb eséllyel valósul meg a legrosszabb forgatókönyv és egyre kevésbé indokolt további kamatemelés az Európai Központi Bank (EKB) részéről. Az alacsonyabb olajárak és a gyenge konjunktúra egyaránt mérséklik az árnyomást - tudósított az ING Bank .
A hirtelen gyengülés után, az euróval szemben mostanra 356 alatt látszik stabilizálódni a magyar deviza.
A dollár esetében ezzel szemben még nem történt még csak részleges korrekció történt, bár a napi mélypontjához képest itt is egy egész egységnyit javított a forint, amely jelenleg egy 312,3-312,5 közötti sávban mozog.
A szerdai 9 százalékos hiányadatok után háromhetes mélypontjáról kezd visszaállni a forint a reggeli szintjére, így mostanra egy több mint egész egységes erősödés után 356 körül mozog az euróval szemben.
A Wall Street vezető nagybankjai sorra adják fel az euró erősödésére építő pozícióikat, mivel a piaci várakozások szerint az Egyesült Államok az év hátralévő részében lekörözi Európát a kamatemelések terén. A közös európai deviza már most egyéves mélypontra süllyedt, és több elemzőház szerint további gyengülés várható - írta a Bloomberg .
A japán jen dollárral szembeni árfolyama az 1980-as évek közepe óta nem látott mélypontra süllyedt, így a piaci szereplőket jelenleg leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy mikor lép közbe a japán állam. A figyelem középpontjában Mimura Acusi, a pénzügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős miniszterhelyettese áll, akit a piacokon csak "Mr. Yen" néven emlegetnek - írta meg a Financial Times .
A kedvezőtlen államháztartási hiányadatok miatt 357 felé is benézett a forint az euróval szemben, azonban az elmúlt 15 percben korrigálni látszik, és már 356,5 körül mozog. Mindez persze még mindig szignifikánsan gyengébb mint az elmúlt napok 354 körüli árfolyama.
A dollárral szemben hasonló pályát ír le a magyar deviza. Itt a reggeli órákban még éppen csak 312 felett járt a kurzus, ami a KSH által közölt adatok hatására először 312,8-ig, majd majd 313,3-ig ugrott. Jelenleg éppen csak 313 alatt tartja magát a forint.
Működött a választási reflex, óriási kiköltekezést hajtott végre a kormány a választások előtt. A KSH ma megjelent előzetes adatai szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0%-a volt a kormányzati szektor 2026. első negyedéves hiánya.
Ugyan 8 óra tájékán volt egy minimális erősödés a forint árfolyamában, a 8:30-as KSH-bejelentés hatására hirtelen gyengülésbe kezdett a magyar deviza, amely fél egységnyit gyengült az euróval szemben, így jelenleg már 356,6 felett jár a kurzus.
Tegnap kicsit megroppant a forint és az euróval szemben közel négy egységet gyengülve a 356-os szint fölé emelkedett az árfolyam. A gyengülésben ezúttal csak kis szerepet játszhatott a dollár nemzetközi ereje, valószínűbb, hogy pozíciózárások, illetve a költségvetésről érkező kedvezőtlen hírek mozgathatták a befektetőket.
Eközben természetesen a forint-dollár kurzus felfelé mozdult el, vagyis míg kedden hajnalban 309-nél is láthattuk az USDHUF-ot, addig délutánra 313 fölé is kiszúrtak a jegyzések.
Ma reggelre mindkét devizapárban történt egy kis korrekció, most az euróval szemben 356-nál, a dollárral szemben 312-nél járunk.
A költségvetés helyzete akár ma is aggaszthatja a befektetőket, hiszen 8:30-kor érkezik a KSH államháztartási jelentése az első negyedévről. Igaz, sok érdemi meglepetés aligha lesz benne, az MNB pénzügyi számláiból már tudjuk, hogy a választás előtti durva kiköltekezés miatt az állam finanszírozási igénye a GDP 8%-a felett volt.
Fél szemünket érdemes a japán jenen tartani, ahol történelmi folyamatok zajlanak. A dollárral szembeni árfolyam a 163 felé araszol, így közel 40 éve nem volt ilyen gyenge a szigetország fizetőeszköze.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ