Nemazalány részegen még mindig az ex-vőlegényét keresi? A kamerák előtt estek egymásnak Fenyvesi Barnával
Bors Online
2026-07-02 02:00
A Való Világ után Fenyvesi Barna Nemazalány párjaként vált ismertté, sőt meg is kérte az énekesnő kezét, de jegyességük alig több, mint egy hétig tartott. A kapcsolatuknak állítólag Fanni hűtlensége vetett véget, bár ő ezt azóta sem ismerte el, így azt, hogy mi az igazság csak ők ketten tudhatják. A szakítás körüli balhét azonban az egész ország végignézhette, ugyanis elképesztő nyilvános sárdobálás indult be, ami az Exek csatájában csak folytatódott. És bár a hírek szerint Nemazalány Serleg Albert mellett azóta rálelt a szerelemre, kettejük viszonya továbbra sem rendeződött.
Az Exek csatája új évadához kötődően egy Reunion epizódra szintén sor kerül, ahol a tavalyi évad szereplői közül többen visszatérnek. Köztük van természetesen Nemazalány és Fenyvesi Barna is, akiknél úgy tűnik pont ott folytatódnak a dolgok, ahol egy évvel ezelőtt abbahagyták. Az egykori villalakó ugyanis azt állítja, annak ellenére, hogy Nemazalánynak új párja van, Opitz Barbi exe, azaz Serleg Albert személyében, olykor, az éjszaka közepén az ő társaságát keresi. Ebből a kijelentésből pedig természetesen hatalmas balhé lett, amire Kamarás Norbi is csak kapkodta a fejét műsorvezetőként.
A csatorna rövid videójában, ami egy kis betekintést nyújt a Reunion epizódba, látható, ahogyan az egykori sztárpár, mit sem törődve a kamerákkal egymásnak esik.
– vetette fel Barna.
„Én egy példát tudok erre mondani, amikor ez ténylegesen így volt, az pedig konkrétan a műsor után volt valamikor. De, hogy én veled kommunikáltam, bármikor azóta bármennyi keveset is, nem tudok ilyet mondani. Viszont ebben teljesen igazad van, volt egy alkalom” – válaszolta még higgadtan Fanni.
„Jó, de Sofi is egy hónapja hívott még, hogy ott vagy a ház előtt és menjek le, mert nem vagy képben, és én vagyok az egyetlen aki meg tud nyugtatni” – folytatta a valóságshow sztár.
– kelt ki magából Fanni teljesen, de az egyelőre sajnos nem derült ki, hogy végül sikerült-e rendezniük a vitát.