Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását
Profitline
2026-07-02 02:30
Az erőművi technológia szükségszerű velejárója, hogy a hőtermelő egységekben (reaktor) előállított energia egy része nem villamos energia formájában hasznosul, hanem veszteségként a zárt rendszerből el kell vezetni. A paksi atomerőmű esetében ez jelenleg részben - hulladékhőként - a Duna vizébe kerül.
A Budapesti Közművek finanszírozásában megvalósuló vizsgálat során a BME és a BKM szakemberei közösen elemzik azt, hogy a Paksi Atomerőmű és a Budapesti Közművek távfűtési hálózata között milyen műszaki megoldással lehet távhővezetéket lefektetni, és ezen az atomerőmű hulladékhőjét távfűtési céllal Budapestre eljuttatni. A távfűtés mint technológia ma sem idegen a Paksi Atomerőműtől, hiszen Paks város lakótelepi részén a 80-as évek óta az atomerőműből származó távhővel fűtik a társasházi lakásokat.
A paksi hulladékhő fővárosba juttatásának műszaki kérdése évtizedek óta napirenden van, de a Budapesti Közművek szakemberei szerint most fordulóponthoz érkezett az ügy, ugyanis több műszaki-gazdasági és energetikai fejlemény is ennek időszerűségét veti fel:
Az atomerőmű normál üzemi hűtése a nyári forróság időszakaiban időről-időre technikai korlátokba ütközik, a helyzet a mostani hőkupola jelenség alatt is csak az erőmű visszaterhelésével uralható. Minden megoldás segít ennek kezelésében, amely hozzájárul a hulladékhő mennyiségének csökkentéséhez, az erőmű által megtermelt hő egy részének hasznos célra történő elszállításához.
Ha megépül Paks 2, Paks mint hőforrás egészen az évszázad végéig rendelkezésre áll majd.
A távvezeték megépítése jelentős hőterheléstől mentesítené a Dunát.
Az elmúlt évtizedek során sokat fejlődött a távhővezeték-technológia, ezért minimális lenne a vezeték mentén a hőveszteség, ez nem befolyásolná érdemben a projekt gazdaságosságát.
A távhővezetékekben szükséges víztömeg keringtetése jelentős mértékben megújuló villamosenergia-termelésből (napelemekkel termelt áramból) származna, környezetbarát üzemeltetést eredményezve. A szükséges energia további hányadát pedig értelemszerűen az atomerőmű termeli, - ezzel is csökkenthető a villamosenergia-rendszer egyes kritikus üzemállapotaiban szükségszerű visszaterhelés.
A hazai villamosenergia-rendszer szabályozhatósága a megújuló termelés részarányának növekedése miatt egyre komolyabb kihívást jelent. A kiterjedt távhőrendszerek és a villamosenergia-rendszer energetikai összekapcsolása a jelentős rugalmasságú és hőtároló kapacitású távhőhálózatok révén segíthet az áramhálózatok szabályozásában is.
A különlegesen szigetelt, 1000 mm átmérőjű távvezetékpár az engedélyezéstől függően akár közvetlenül a Duna nyomvonala mellett is vezetne, nem járna érdemi bontással, kisajátítással és környezetvédelmi szempontból sem jelentene érdemi terhelést, hiszen víz kering benne, az élővilágot nem befolyásolja. A földbe fektethető vezeték köré helyben honos növényzet telepíthető.
A fővárosi távhőrendszer stabil piacot jelent a projekt számára, a FŐTÁV ügyfélköre dinamikusan bővül, az elmúlt öt évben mintegy 100 MW új fogyasztó csatlakozott a távhőszolgáltatáshoz. A fővárosi távhőrendszer téli csúcsigénye mintegy 1000 MW hőteljesítmény, míg a nyári használati melegvíz hőigény is jelentős, 100 MW körül alakul. Ezen igények érdemi részét tudná a Paksról származó hő egész évben biztosítani.
A távhő-tranzitvezeték nyomvonala mintegy 125 km, és érintheti Dunaújvárost, Százhalombattát, Érdet. Ezekben a városokban jelenleg is üzemel távhőszolgáltatás, továbbá jelentkezik ipari hőigény is. Az új vezetékből tehát juthat hő ezekbe a rendszerekbe is, ami a beruházás gyorsabb megtérülését is segítheti. A távhővezeték-párra felfűzhetők ipari parkok, melegházak is, ami tovább javítja a projekt energetikai hatékonyságát és gazdaságosságát.
A beruházással jelentős mennyiségű földgázimport váltható ki, csökkentve ezáltal Magyarország importenergia-függőségét.
A kormány által sikeresen megszerzett EU-s források esetleges bevonásával az európai unió klímapolitikai, környezetvédelmi és energiafüggetlenséget célzó törekvései teljesülnek.
Összességében, a távhőberuházás révén az atomerőmű blokkjai által évente termelt hő számottevő hányada hasznosulna a távfűtésben. Előzetes becslések szerint ez akár 300 millió köbméter földgázimport kiváltását is lehetővé tehetné.
A vizsgálat lezárulása idén a negyedik negyedévben várható, annak eredményeiről a Budapesti Közművek a nyilvánosság számára tájékoztatást fog adni.
Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:
Tovább
A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:
Tovább
Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:
Tovább
A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás:
Tovább
2026. július 1-jétől alapjaiban változik az EU-n kívüli webáruházakból történő rendelés. A Temu, a Shein, az AliExpress és más nemzetközi platformok 150 eurónál kisebb értékű küldeményeire is vám kerülhet. Az új szabály különösen a néhány száz forintos termékeket érinti érzékenyen: egy 500 forintos áru teljes költsége bizonyos esetekben akár 2000–3000 forint fölé is emelkedhet.
2026. 07. 02. 01:00
Megosztás:
Tovább
Növekedési pályára állt a belföldi kiskereskedelem, fejlődési üteme ugyanakkor mérsékeltebb a térség más piacaihoz képest – mondták az MBH Bank szerdai sajtóeseményének szakértői Budapesten.
2026. 07. 02. 00:30
Megosztás:
Tovább
Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
2026. 07. 02. 00:05
Megosztás:
Tovább
A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, 2027 végre hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat - tájékoztatta a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
2026. 07. 01. 23:30
Megosztás:
Tovább
Az elmúlt évek viharszezonjai arról árulkodnak, hogy a nyári hónapok időjárása Magyarországon is egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az Allianz Hungária lakásbiztosítási statisztikái szerint a nyári időszakban rendszeresen megugrik a viharokhoz kapcsolódó káresemények száma, és az is egyre gyakoribb, hogy néhány különösen erős zivataros nap adja a teljes szezon káreseményeinek jelentős részét.
2026. 07. 01. 23:00
Megosztás:
Tovább
A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), amely az idén is meghirdette felhívását a Gundel Károly–díj elnyerésére.
2026. 07. 01. 22:30
Megosztás:
Tovább
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer szaküzletek piacvesztését.
2026. 07. 01. 22:00
Megosztás:
Tovább
Megszerezte első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több önálló projektből álló, összesen közel 500+50 megawatt összteljesítményű szélerőmű-fejlesztési programja, így négy korszerű szélerőmű épülhet a Fejér vármegyei Banán.
2026. 07. 01. 21:30
Megosztás:
Tovább
A Deloitte 2026-os Global Tax Policy Survey kutatása szerint az adózási megfelelés növekvő terhei jelentik a legnagyobb kihívást a nemzetközi vállalatok számára – Magyarországon is felértékelődik az automatizáció és a digitális felkészültség szerepe
2026. 07. 01. 21:00
Megosztás:
Tovább
A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat - közölte az Integritás Hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 01. 20:30
Megosztás:
Tovább
Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért, mintegy 293 milliárd forintért - írja az economica.net a Banca Transilvania közleménye alapján.
2026. 07. 01. 20:00
Megosztás:
Tovább
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,12 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel 139 468,07 ponton zárt szerdán.
2026. 07. 01. 19:30
Megosztás:
Tovább
Újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport a nemzetközi tőkepiacokon: az Európai Unió bankjai közül elsőként indított kötvényprogramot a Hongkongi Értéktőzsdén (HKEX). A 7 milliárd euró keretösszegű EMTN-program bevezetését ünnepélyes gongceremóniával köszöntötték a Hongkongi Értéktőzsde Connect Halljában június 30-án.
2026. 07. 01. 19:00
Megosztás:
Tovább
Májusban a személyi hitelek piacán történelmi csúcsot ért el az új szerződések összege, több mint 131 milliárd forintot vettek fel a háztartások. Az újonnan kötött lakáshitel-szerződések szerződéses összege viszont csökkent az előző hónaphoz képest, a kihelyezett összeg 253 milliárd forint volt. A hazai lakáshitelpiac azonban így is jól teljesít, a volumen már az év első öt hónapjában megközelítette az 1 300 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 01. 18:30
Megosztás:
Tovább
Belgiumból 91 866 külföldi állampolgár költözött el 2024-ben, közülük 61 338 volt uniós polgár, ami a valaha feljegyzett legmagasabb adat - derült ki a belga szövetségi migrációs központ (Myria) szerdán közzétett éves jelentéséből.
2026. 07. 01. 18:00
Megosztás:
Tovább
Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes (Chief Commercial Officer) csatlakozik a Yettel Magyarországhoz: 2026. július 1-jétől Tomáš Řezníček vezeti a vállalat kereskedelmi területét. Több mint 20 éves nemzetközi tapasztalatával érkezése tovább gyorsítja a Yettel digitális és mesterséges intelligenciára épülő átalakulását.
2026. 07. 01. 17:30
Megosztás:
Tovább