← Vissza

news.bsdnet.hu

A kormány újra elérhetővé tette az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános felületét

Index 2026-07-02 06:11
A közlekedési és beruházási miniszter szerdán, a Facebookon osztotta meg, az ÉTDR nyilvános felülete újra elérhetővé vált. Vitézy Dávid posztjában azt írja, a felület elérhetőségét még 2024 augusztusában szüntette meg Lázár János. A rendszer mostantól bárki számára könnyedén elérhetővé teszi az építési engedélyek mögött álló terveket. A miniszter úgy gondolja, Lázár János korábbi lépésének az volt a célja, hogy „az online térben is minél erősebb titokfalat húzzanak a kíváncsiskodó szemek elé a kastélytulajdonosok érdekében”. „Az egész döntés tökéletes példája volt annak, hogy milyen az, amikor néhány magánember akarata teljesen felülírja a közérdeket, a miniszter pedig visszaél a hatalmával” – fogalmazta meg Vitézy Dávid . Azt is hozzátette, a vonatkozó kormányrendelet indoklásaként mindössze annyit írtak: „A kormányrendelet szerinti módosítás célja az építésügyi hatósági eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) tájékoztatási felületének megszüntetése”. A miniszter hozzátette, a kormány a hónap elején fogadta el a javaslatot , most pedig bárki online megtekintheti majd a kiadott építési engedélyek mögött álló terveket, mindössze néhány kattintással. ”Az új kormány a kastélytulajdonosok helyett a közérdeket kívánja képviselni, ezért miniszterként az egyik első kormányülésre beterjesztett javaslatom az ÉTDR nyilvános elérhetőségének visszaállításáról szólt” – zárta bejegyzését.
Eredeti cikk megtekintése →