Teljes felfordulást hozhat Enzo Fernández a Real Madrid öltözőjében
Liner
2026-07-01 22:02
A szakkommentátor szerint Enzo érkezése új szerepeket kényszerítene ki a madridiaknál.
Enzo Fernández megszerzése alapjaiban változtatná meg a Real Madrid középpályás szerkezetét Marcos López szerint, aki úgy látja, az argentin érkezése komoly átrendeződést indítana el a kezdőcsapatban. A kommentátor konkrét szerepköröket is felvázolt. „Ha a Madrid leigazolja Enzo Fernándezt, akkor a 8-as pozíciót neki kell adni, Bellinghamet a 10-esbe kell tenni, és Bernardo Silvának valamint Gülernek kell helyet változtatnia” – fogalmazott.
A spanyol klubnál Enzót tartják a legvonzóbb opciónak a középpálya megerősítésére, Mourinho is támogatja a szerződtetését, mivel olyan adottságokat lát benne, amelyek illeszkednek az elképzeléseihez. Ugyanakkor a beillesztése nem ígérkezik egyszerűnek, hiszen alapemberként számolnának vele, ami mások szerepét is átalakítaná.
López szerint az argentin lehetne a csapat tengelye, ami felszabadítaná Jude Bellinghamet. Az angol így közelebb játszhatna az ellenfél kapujához, abban a szerepkörben, amelyben a világbajnokságon is kiemelkedően teljesített. Enzo jelenléte mögötte leveszi a válláról a szervezési feladatok jelentős részét, így második hullámban érkezve több gólszerzési lehetőséghez juthatna.
A DefensaCentral szerint az átalakítás ugyanakkor komoly fejtörést okozhat Mourinhónak, mivel akár öt játékos is versenyezhetne egyetlen posztért. Enzo Fernández párja a középpályán még kérdéses, Arda Güler, Bernardo Silva, Tchouaméni, Camavinga és Fede Valverde is érintett lehet.
Bernardo Silva és Güler esetében új szerepkörhöz kellene alkalmazkodni, bár a portugál játékos Guardiola irányítása alatt már bizonyította, hogy képes váltani. Amennyiben a vezetőedző stabilabb, védekezőbb megoldást keres, Tchouaméni lehet a legkézenfekvőbb választás, mivel eddigi legjobb teljesítményét kettős szűrőben nyújtotta.
A helyzet egyik vesztese Fede Valverde lehet, aki az elmúlt években több poszton is alapembernek számított, még szélső védőként is bevetették. López szerint azonban éppen ez a sokoldalúság hátráltathatja. „A csapat szerkezeti alapja, hogy minden játékosnak meglegyen a saját szerepe és tere. Nem fordulhat elő, hogy Valverde minden meccsen vagy minden hónapban más pozícióban játszik, hol tartania kell a helyét, hol a szélen kell végigrohannia” – mondta, hozzátéve, hogy az uruguayi futballistának egyértelmű, stabil feladatkörre van szüksége a pályán.