Brasch Bence megszólalt a hűtlenségről: „Szerintem nem biztos, hogy meg kell bocsátani”
Blikk
2026-07-02 06:07
Brasch Bence és Gál Réka Ágóta színészházaspár válása az elmúlt napokban került a nyilvánosság elé, és a szakítást övező pletykák azonnal felkavarták a közvéleményt. A híresztelések szerint a válás hátterében egy harmadik fél, a fiatal rapper, Pogány Induló, polgári nevén Szirmai Marcell állhat, akivel Réka az első közös munkájuk, a 4–6 című színdarab próbái során kerülhetett közelebbi kapcsolatba. Bár a találgatások egy részét senki nem erősítette meg, és az sem világos, van-e még esély a házaspár kibékülésére, a történet máris nagy figyelmet kapott.
Ferencz Evelin
Újságíró (Sztárvilág)
Ezeket látta már?
Brasch Bence korábbi nyilatkozatai azonban árnyalják a helyzetet , és betekintést engednek aabba, hogy a színész hogyan gondolkodik a párkapcsolati hűségről és a megbocsátásról . Egy áprilisi podcastban például arról beszélt, hogy már megbocsátott hűtlenséget , de szerinte nemcsak az számít, mi történik egy kapcsolatban , hanem az is, hogy a felek hogyan kezelik a helyzetet. Úgy véli, különbséget kell tenni a fizikai és az érzelmi hűtlenség között, és az utóbbit sokkal súlyosabb árulásnak tartja.
Alig kétéves kapcsolat után, amelyből másfél évet házasságban töltöttek, válik Brasch Bence és felesége, Gál Réka Ágota. A színészek 2024. júniusában hozták nyilvánosságra a szerelmüket, az év októberében össze is házasodtak, akkor az is kiderült, gyermeket várnak. Ám nem telt el két év a szerelem kezdete óta, a házasságuk máris kudarcba fulladt. A Blikk úgy tudja, Brasch Bence mondta ki a végső szót, ahogy tette ezt a Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja az előző, Márkus Lucához fűződő három és fél évig tartó kapcsolatánál is. Mivel annak alig fél évvel azelőtt lett vége, hogy Bence és Réka összejöttek, felmerül a kérdés: talán túl hamar kezdődött a színész vigaszkapcsolata?
„Ha valaki nem hűséges – és most nem feltétlenül a szexualitásra gondolok, hanem, mondjuk komolyabb érzelmi írogatásra vagy beszélgetésekre –, nem azt mondom, hogy rangsorolni lehet, de utóbbi parább, mintha csak lefekszik valakivel, mit tudom én, berúgva... Tehát szerintem sokkal nagyobb árulás” – magyarázta korábban a Marie Claire -nek.
A színész a megbocsátás kérdéséről is őszintén beszélt, és a szavai kevés reményt hagynak a házaspár kibékülésében bízók számára. Szerinte nem minden esetben szükséges megbocsátani, és a kapcsolat állapotától függ, van-e értelme a továbblépésnek.
„Szerintem nem biztos, hogy meg kell bocsátani. Ez párkapcsolatfüggő, hogy ki hol tart. Azt se mindegy, hogyan kezeled, mert ha mondjuk, megbocsátod, de folyamatosan felhozod bántóan, annak nincs értelme. Én bocsátottam már meg, de akkor én nem nagyon hoztam fel. Szerintem ha már egy ilyen történik, ott nem áll biztos lábakon a kapcsolat. Nem vagyok egy megcsalós alkat, de h mondjuk, egy olyan alkat, mint én, csinál egy ilyet, valószínűleg van valami érzelmi bevonódás, és az ott már többet jelent” – fejtegette.
A színész-énekes és párja kapcsolata rendkívül gyorsan bontakozott ki. Úgy érezték, azonnal dolguk van egymással. 2024-ben kötöttek házasságot, ám mindössze másfél év után a válás mellett döntöttek. A kapcsolatukból 2025 márciusában egy kisfiú született , aki nemrég volt egyéves.
Brasch Bence