← Vissza

news.bsdnet.hu

AI-al manipulált képet használhatott a megyei lap? Több furcsaságot is kiszúrtak a fotón

Mediapiac 2026-05-14 15:10
Furcsa részletekre lettek figyelmesek a Nyugat.hu munkatársai, miután a szombathelyi diákvezetők megválasztásáról készült egyik fotójukhoz kísértetiesen hasonló kép jelent meg a Vaol.hu oldalán. A helyi portál szerint a megyei lap eseményén nem is volt jelen fotós, a publikált képen pedig több olyan eltérés látható, amely mesterséges intelligencia használatára utalhat. A kedden megtartott rendezvényen választották meg Szombathely új diákvezetőit.A Nyugat.husaját fotósa által készített képen Kalmár Flóra és Alacsony Ákos szerepel. Nem sokkal később azonban egy szinte ugyanolyan fotó jelent meg a Vaol.hu oldalán is. A két kép összehasonlításakor több furcsaság is feltűnt. A Nyugat.hu szerint a diákok arca több ponton eltér az eredeti felvételen láthatótól, különösen Kalmár Flóra esetében. Emellett Alacsony Ákos öltönye is jóval sötétebbnek tűnik a másik képen. A portál azt is észrevette, hogy az egyik névtáblán egy Eszter név szerepel, miközben a többi szöveg nehezen olvasható vagy torzult. A szombathelyi diákönkormányzat felirat sem teljesen stimmel a képen. A Nyugat.hu ezután mesterséges intelligenciát felismerő szoftverrel is megvizsgálta a fotókat. Beszámolójuk szerint a ZeroGPT az eredeti kép esetében mindössze 6 százalékos valószínűséget jelzett AI-használatra, míg a Vaol.hu-n megjelent verziónál ez az arány már 97 százalék volt. A lap szerint így erős a gyanú, hogy a megyei portál mesterséges intelligenciával módosított vagy generált képet használhatott fel, és a szerkesztés során több pontatlanság is a képen maradt.
Eredeti cikk megtekintése →